Az orvosi váróban nagy a nyüzsgés. Minden ülőhely foglalt. Az ismerősök halkan beszélgetnek, mások a magazinokat olvasgatják, egy kisfiú a tévét kapcsolgatja idegesítően.
Jó napot, sziasztok! Itt ennyien vannak? Mikor kerülök én sorra? Vagy visszajöjjek később? Először vagyok itt. –hadarja egy szuszra a belépő.
A várakozók mind ránéznek. Ki ez a harsány nő?
Negyvenöt év körüli lehet, de tízzel fiatalabbnak látszik. Divatosra nyírt frizura, igényesen szőkített haj, fehér feszes nadrág, valószínűtlenül magas sarkú szandál, lila –zöld, rafinált dekoltázsú blúza sejtetni engedi túl tökéletesnek tűnő kebleit, hosszú, feltűnően légies hernyóselyem sál libben utána.
Senki nem válaszol neki.
Újra próbálkozik. Egy kövérkés lányhoz fordul.
Te is fogyózol? Megy?
Hat kilót már leadtam. - hangzik a válasz.
Edit –így hívják a nőt - mindenkihez szól valami kedveset.
Lassan felengednek a várakozók, s élénk beszélgetés kezdődik. Megdicséri egy ősz asszony hajszínét, - de jó táskád van-szól egy mogorván ülő nőnek, egy nehezen mozgó idős urat megnyugtat, hogy nagyon jó helyre jött, mert izületre az akupunktúra a lehatásosabb gyógymód.
Aztán sorra kerül és elviharzik, illatfelhő úszik utána.
Így megy ez hétről hétre.
Egyik alkalommal Edit fényképalbumot hozott. Már korábban elmesélte, hogy elvált, s egy idősebb német úr az új férje. Most a házukat mutogatja. A hatos út mellett emelkedik a nagy kastélyhatású épület. Napkollektorok a tetőn, dúsan redőzött függönyök az ablakokon. Ápolt kert, rózsák, díszcserjék, pedánsan nyírott fű, hátrébb úszómedence díszburkolattal, Edit fürdőruhában pózol a nyugágy mellett,- barna bőr, hibátlan alak, nagy sötét napszemüveg, szőke tincseit fújja a szél.
A ház szép, de dög unalom. - mondja.
Hanzi itt a prérin akart építeni, mert utálja a tömeget. A kertje a minden. Egész nap ott matat.
Szerencsére utazni szeret, bejártuk a fél világot. - irigy pillantások kísérik Edit monológját.
Érdekes fotók következnek. –Mi ez? - álmélkodik mindenki.
Ja, a kutyáim. Tizenkét kutyám van. Velünk laknak a gyerekszobákban.
A képeken nagyméretű szobák láthatóak, alacsony bútorokkal berendezve. Körben a falak mellett heverők, hófehér műszőrme takarókkal leterítve, itt - ott egy-egy kutya alszik. A szőnyegen labdák, műcsontok, játékok. Egy félig elkerített részen vizesedények, etetőtálak.
A bejáratnál, mint a strandokon, lábmosó, fertőtlenítős vízzel.
Csak tiszta lábbal jöhetnek be - magyarázza Edit-. A falakon kutyafotók, odébb egy asztalkán fésűk, ollók, étrend-kiegészítők a kutyáknak. A várakozók elnéző mosollyal lapozzák az albumot, nézik a kutyaportrékat.
Az utolsó oldalon hófehér Jaguár mellett áll egy feltűnően elegáns, magas, fekete fiatalember, kigyúrt izmain szolid tetoválás, mögötte egzotikus kert, vagy parkrészlet.
És ez kicsoda? - kérdezi a kövérkés lány.
A fiam –mondja Edit büszkén. Amerikában él, hat éve ment ki ismerősökhöz. –hadarja, majd váratlanul kikapja az albumot a lány kezéből, idegesen összecsapja, s hatalmas lila bugyrának mélyére süllyeszti.
Telnek a hetek, Edit egyre csinosabb, minden alkalomra van egy új története, az emberek szívesen hallgatják.
Most arról csacsog, hogy túl sok szabadideje volt, s próbálkozott mindennel, de egy éve megtalálta a neki való elfoglaltságot.
Megtanulta a selyemfestést, és olyan jó érzéke van a színekhez, formákhoz, hogy a tanára híres iparművész, felajánlotta neki, hogy nyissanak közösen egy kis boltot.
Azóta éjjel-nappal tervez, batikol.
Nektek is hozok a jövő héten egy kollekciót. Egyedi és valódi hernyóselyem minden darab. A kínaiak hozzák az alapanyagot - magyarázza, s elárulja, hogy impresszionista festők képeit tanulmányozza tervezés előtt.
DE jó téged hallgatni –sóhajt fel egy középkorú asszony. Szép vagy gazdag, vagy boldog vagy-folytatja.
Edit elnémul, szája széle finoman megrándul, tekintete elsötétedik.
Csak voltam. - mondja tagoltan.
Két éve történt. Egyik éjjel megcsörrent a telefon. Angolul beszélt egy szigorú hang. Nem értettem. Felkeltettem Hantit, ő jól tud angolul is. Láttam az arcán, hogy baj van. Hebegett habogott nekem, hogy nem értette pontosan, de valami Kaliforniai rendőrség volt, és Ervin fiam után érdeklődtek, s majd valami levelet is küldenek.
Biztos az állampolgárságot intézi –mondtam Hanzinak, de figyelhettek volna az időeltolódásra. Morogtam, nem kellene éjjel zavarni az embert.
Hanzi néhány napig szokatlanul ideges volt, meg túl figyelmes velem, de aztán lassan elfelejtettük a dolgot.
Néhány hét múlva vastag boríték érkezett. Hivatalos értesítés volt arról, hogy a fiamat egy kaliforniai panzióban meggyilkolták. Sokáig állt egy autó a panzió udvarán, keresték a tulajdonost, végül feltörték a szobáját, s ott feküdt az ágyon szétvert fejjel, több napja. A papírjai eltűntek, a drága órája a karján, a telefonját később megtalálták
Szó volt még a levélben valami kábítószerről, és hogy ki akarunk-e menni azonosítani vagy eltemethetik..
Egy fénykép is volt a borítékban egy vad idegen fiatalemberről - mondja Edit és elhallgat.
És…? –kérdi valaki.
Végem volt. Dührohamot kaptam, idegösszeroppanással kórházba kerültem. Aztán jött a depresszió, meg…hogy …ki kell mennem .Biztosan éreztem már hogy nem az én fiam.. Ő Floridából szokott telefonálni, neki soha nem volt köze kábítószerhez, sportoló volt, s az autó is ismeretlen, nem a fehér Jaguár… de biztos akartam lenni.
Elhallgatott. - mereven nézett maga elé.
Kiutaztál –kérdezi valaki. Edit felkapja a fejét. Igen. Nem ő volt. Mindegy, hagyjuk. Egyszer fel fog hívni, hogy anya gyere, küldöm a repülőjegyet. - teszi még hozzá, majd felpattan, és berohan a mosdóba s magára zárja az ajtót.
A hallgatóság döbbent csendben ül.
Edit a mosdóból a rendelőbe rohan, pillantásra sem méltatja a többieket.
Ezt a nyári hőséget az ilyen csinos fiatalasszonyok csinálják, mint maga? – poénkodik a doktor.
A kacér, máskor oly vidám Edit, erre ma nem vevő.
Doktor úr, - szólal meg fojtott, furcsa hangon. Már régóta készülök, hogy megkérjem, orvosi szemmel hasonlítson össze két fényképet –kotorászik a táskájában, és előveszi a fehér Jaguár mellett álló, magabiztos mosolyú, izmos fiú nagyméretű, színes fotóját.
Csinos srác, és micsoda autó! –lelkendezik a mit sem sejtő orvos.
Megölték Amerikában. –motyogja a nő. Voltam azonosításon, de…nem ismertem fel, nem ő volt…mit gondol doktor úr ez Ő lehet? Ugye hogy egyáltalán nem hasonlít? –mondja, és az orvos kezébe3 nyom egy másik színes képet.
Fehér lepedővel letakart asztalon egy férfi hulla fekszik. Izmos tetovált karok, rövid, göndör
sötét haj, ronccsá szétvert húscafat az arca helyén, talán az orr vonala kivehető.
Az orvos elképed…mit mondjon? - az igazat, vagy …
Nézi a két képet, forgatja, egymás mellé teszi, -A nő lélegzetvisszafojtva figyeli az arcát.
Hümmög, hát..ez… talán… de nem…Nem tudom! Ebből az egy képből nem tudok véleményt mondani. Mintha hasonlítana, ..az alkata…a haja…de az arc…nem, nem tudom…kicsit gondolkodik…majd határozottan kijelenti: ötven-ötven százalék.
Feszült csend van a rendelőben, csak az ionizátor halk surrogása hallatszik.
Ugye? Ugye hogy nem biztos az azonosság? –csap le Edit a mondatra. Ugye nem??? - szeme csillogni kezd, arca felderül… Jaj, doktor úr –tudtam én, hogy magához kell jönnöm! Már ezért a mondatért megérte!
Tudtam, hogy ez nem ő! Biztosan nem ő! Úgy örülök, hogy maga szerint sem! –és táskája mélyére süllyeszti a képeket. Úgy megnyugodtam! –mondja, s kedves mosollyal kényelmesen befészkelődik a kezelőszékbe.
És most jól szurkáljon meg doktor úr! –csicsergi - hogy sokat fogyjak!
Az orvos gondterhelten nézegeti Edit fülét, és egy nyugtató tűt is kap, hogy könnyebben tudja elviselni a sorsát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése