1939-1949
Kezdetben volt a boldog gyerekkor Dusnokon.
A falu a Gemenci erdő lábához simul, pár kilométerre a Dunától. Szerbek és horvátok, pontosabban bunyevácok lakják évszázadok óta.
Érseki cselédnek jöttek valaha az ősök, sok családnév utal erre.
A Koprivanaczok Kaproncáról, a mai Koprivnicaról származhatnak, de már a nagyszülők is Dusnokon születtek. Az idősebbek még ma is szívesen váltanak át magyarról bunyevácra, ha egymás közt vannak. A legfiatalabbak már alig- alig értik az ősi szót.
A falut csaknem teljesen körülöleli a Dunavölgyi–főcsatorna egyik ága, a Vajas. Nagyhídjáról bravúros fejeseket lehetett ugrani forró nyári napokon. Csendesebb szakaszait sűrűn benőtte a tavirózsa, teljesen elfedve a vizet a fényes, kerek levelek legyezőivel, amelyek közül büszkén emelték magasba fejüket a halványrózsaszín pompázatos virágok.
A vízparton hatalmas vadkörtefák csalogatták a méheket és a falusi gyerekeket ágaik közé.
Sok – sok gyerek volt a faluban. A Folyócskának nevezett utcán három focicsapatnyi fiú taposta ki a füvet, amelyet az itt legelésző tyúkok, libák meghagytak.
Koprivanaczéknál három fiú volt.
A papa meg a mama jártak a határba dolgozni, legtöbbször lovas kocsival. A fiúk amint nagyobbacskák lettek rendezték otthon az állatokat. Megetették a teheneket, disznókat, csirkéket. A kacsákat a Vajasra kellett kihajtani, fürdeni, legelni, „kiganézták” az ólakat, fölseperték az udvart, és játszottak, játszottak vég nélkül.
A Dusnoki asszonyok sokat dolgoztak. Sok kender volt a faluban, ebből fonalat fontak, kis kézi rokkákon, téli estéken, majd vásznat szőttek belőle, fából készült egyszerű szövőszékeken.
Különböző vastagságú, mintázatú, színes csíkos, hófehér, kockamintás tekercsek gyűltek a szekrényben a férjhez adandó lányok hozományaként. Ez volt a „tyenár”. Ebből készült a lepedő, az abrosz, az ingváll, a függöny.
A vásznat szövés után fehéríteni kellett. A Vajas partján, a napon száradtak a kelmék, a nagylányok őrizték. Ha a kacsapásztor fiúk nagyon belemelegedtek a játékba, és egy –két kacsa a vásznak felé totyogott, netán sárgászöld pacát ejtett rájuk, akkor aztán volt nemulass a fiúknak.
Jó játék volt a békarakétázás. Bicikli pumpával finoman felpumpálták a békákat a fenekükön át, majd a vízre tették. Szegény béka nem tudott lemerülni, s mikor hirtelen kitört belőle a levegő, mint a rakéta siklott a vízen. Volt nagy kacagás! Állatvédők még ekkor nem éltek Magyarországon. Még nem volt védett állat az ürge sem.
A fiúk megkeresték az ürgelyukakat, hurkot készítettek spárgából, a lyuk szájához helyezték, az egyik öntötte a vizet, a másik meg elkapta a menekülő kis állatot a hurokkal. Madzagon vezetve az ürgecsordát, versenyeztek, ki az ügyesebb ürgefogó.
Sok időt töltöttek az erdőben. Tehénlegeltetés közben is akadt sok érdekes lehetőség: madártojást szedni égbenyúló fákon lévő fészkekből, vaddarazsak odvát felgyújtani, aztán rémülten menekülni a támadó darazsak elől a vízbe, árva kisnyulat hazavinni, törött szárnyú madarat nevelgetni.
Emlék már csak a tanya, a halastó, a széltől susogó fehér nyárfák, az öreg cédrusok, a csőszök és csőszkunyhók, lovak, kutyák, sünök, varjak, a vidám futkározások a sváb tanyaszomszédok gyerekeivel a cserebogarak után a haragoszöld búzatáblákban, ahol olyan jó volt meghemperegni.
Szép emlék az általános iskola is. Kezdetben palatáblára írtak, nem volt még füzet. tankönyv. A Katekizmust tanulták horvátul, kívülről. később megjelentek a könyvek, füzetek, de nem volt táskája a gyerekeknek. Pista, a legidősebb, már ekkor ezermester volt. Elhatározta, hogy csinál magának táskát. A tanácsháza udvarán kidobált kartondobozokat látott. Válogatott belőle, majd egy rossz kerítésből kitört egy lógó deszkát, hazavitte. Ez lett a táska kerete, a kartonpapír az oldala. Jól sikerült, csinos kis táska lett. Zárat is eszkábált rá egy régi lakatból.
Nagypéntek előtt jött a gyónás. A bűnöket be kellett vallani. Loptam egy deszkát a táskámhoz. –suttogta a papnak.
Vissza kell vinni, csak úgy oldozhatlak fel. –mondta a plébános.
Szomorúan szedte szét a táskát, s visszavitte a deszkadarabot, s mérgesen hajította a kerítés tövébe.
Hazafelé kullogva a plébánia kerítése mellett, meglátott egy lötyögő lécet. Megfogta, s a kezében maradt. Nem kell ez ide –gondolta-, s új táskát csinált.
A legközelebbi gyónáskor a pap rákérdezett: a lécet, a táskádhoz, a plébánia kerítéséből vitted el? Igen-hangzott a válasz. Nem baj, nem kell visszavinned. Szép táska lett belőle.
Pista büszke és boldog volt. A pap meg jó pszichológus.
A második évtized /1949-1959
Az ötvenes években mindenkinek nehéz volt. A politika fokozottan sújtotta a nemzetiségieket. A szerbek, horvátok Tito láncos kutyái lettek, nem kaptak személyi igazolványt, korlátozva hagyhatták el a falut.
A beadási rendszer miatt nem csak az emberek, de az állatok is éheztek. Mesélik, hogy a lovak olyan gyengék voltak, hogy az istálló gerendájához kötötték őket, mert nem tudtak volna felállni.
A gyermekkor idilljét azonban nem csak a politika törte össze.
Az egyik napon Pista nagyon fáradtan tért haza a tehénlegeltetésből. Messzi jártak, bent az erdőben, sok száraz gallyat gyűjtött, azt cipelte hazáig a hátán. Éjszaka arra ébredt, hogy nem mozdul a lába. Talán elzsibbadt, gondolta, de egyre rosszabb lett. Aztán jött a reggel: orvosok, injekciók, parasztszekéren zötykölődés, esőben, a bajai kórházig, rémület, kétségbeesés.
A kórházban rettenetes állapot volt, nem volt gyógyszer, csak a szülők vérét kaphatta, köszönhetően jó vércsoportjának.
Egy zsidó orvos szerzett néhány penicillin injekciót a kisfiúnak, s azt mondta neki: hamarosan futni és focizni fogsz! Ez a mondat volt a remény szalmaszála évekig.
Aztán délszláv diszkrimináció, orvosi nemtörődömség, tévedések, szenvedés, gipszágy, két mankó, két bot, egy bot, műtétek, idegsebészet, s újra megtanult járni, nehezen, sántítva.
Nyilvánvaló volt, hogy dolgozni nem fog tudni, tanulnia kell, de mint a többiek Dusnokon, ő sem tudott jól magyarul. Egy falusi tanítónő, Fehér Rózsa, tanította magyarra. Gimnáziumba került. Itt sok jó tanár és sok jó barát várta.
Laczkó Zoltán tanár úr a matematikát szerettette meg vele, s később ő volt, aki arra inspirálta, hogy orvos legyen, mondván: a magad orvosa lehetsz.
A fizika, a rádiótechnika szeretete valahogy ösztönösen jött.
A régi kis barna bádog néprádiókból, amelyeken csak a Kossuth és a Petőfi adó szólt „világvevőket” alakított sorozatban, tanárainak is.
Megszerette a csillagászatot, távcsövet szerkesztett, a hajdani jezsuita csillagvizsgálóban fürkészték az égboltot.
Megtanulta a fotózást, előhívást, vakut csinált, levelezett fotóvegyszer előállítókkal,
rádió amatőrökkel, s minden életre kelt a keze alatt.
Sok barát vette körül. A KISZ-. BEN együtt szórakoztak, buliztak, dusnoki lányok szerelme feledtette vele betegsége hátrányait.
Leérettségizett, matek, fizika, biológia, kémia jeles, magyar nyelv és irodalom elégséges.
A harmadik évtized
1959-1969
Az érettségi után először a műszaki egyetemre került, de motoszkált benne tanárának mondata: a magad orvosa lehetsz, meg nehéz volt Pesten a közlekedés, s a következő év már az orvosi egyetemen találta Szegeden.
A tanulás volt számára a legfontosabb. Mindent tudni akart. Könyvtár, tudományos diákkör, labor, proszektúra, tanulás, tanulás, tanulás.
Idősebb volt a többieknél, tudatosabb, megfontoltabb, így aztán hamarosan ő lett az „AZ ÖREG”, volt évfolyamtársai ma is így szólítják.
Mindenki szerette a dóm téri kollégiumban. Szobájukban bömbölt az orsós magnó, a lányok mosták a nejlon ingeiket, a menzáról délben plusz kenyeret loptak, hogy legyen vacsora is, rossz biciklijét mindenki használta.
Sok jó barátja lett: Bikuci, Fő-fő, Kanyar, Nemecz Pali. Egy zakójuk volt, ebben jártak vizsgázni, felváltva.
Aztán elkezdett rádiót, tv-t javítani, mint korábban, otthon. A kollégiumi portás bácsi vette fel a rendeléseket, s előadások után ment házakhoz. A keresett pénz mindenkié volt.
A Hági nevű étteremben 5 forint volt egy halászlé, tíz egy üveg pezsgő , s ő boldogan fizette az egész csoport számláját. Ezért –e, vagy a jókedvéért, humoráért, de mindenki elfogadta, sőt. A zsidó professzorok gyerekei is befogadták őket, az állami gondozott jó barna Bikuci, a konok alföldi parasztgyerek, Fő-fő, s a mozgássérült délszláv fiú ott feszít a régi fényképeken a stílbútoros, zongorás szobákban a zsidó fiúk, lányok házibulijain.
Később mopedet vásárolt, s már ezzel járt haza Dusnokra, falusi lakodalmakba fényképezni. Jó négy óra volt az út, Vékony terliszter nadrágjában sokat fagyoskodott.
A képeket otthon hívta elő, a mama segített neki, egy irkába beragasztva megszámozta a felvételeket, s a rokonság ebből rendelt. Az ifjú pár kapott egy albumot. Elég jól lehetett keresni ezzel, de kellett is a pénz, mert a szülők nem tudtak miből adni.
Néha néger csoporttársukat is haza vitte. Többen akartak vele fényképezkedni, mint a menyasszonnyal. Egy paraszt bácsi csodálkozva kiáltott fel: feketébb, mint a lovam orra! Először láttak négert a faluban.
Aztán vissza Szegedre, buli, tanulás, buli tanulás, tanulás. Megalakult Szegeden az első beat-zenekar a The Line. Az elektromos gitárjukat ő csinálta. Nagy dolog volt!
Nyaranta Dusnokon voltak, Bikuciék vályogot vetettek, hogy egy kis pénzt keressenek a leendő doktor urak,
Hat boldog év volt az egyetem. A várva várt diploma után Kalocsára kerül röntgenorvosnak, majd a tüdő osztályra. Hamarosan házasság Verával, nagy parasztlakodalom.
Az első lakás egy szoba, a kórház alagsorában, közös fürdővel. Az első tulajdon egy Lehel hűtőszekrény. Az emeleten lakott Gyöngyi, Nagy Pistával, Sótiék, Beske, Juli , Mariann. A kollégiumi élet folytatódott. Közös főzések, bulik, hajnalokig tartó beszélgetések.
Érdekes a munka, Brányi Géza jó főnök, okos szellemes, lehet tanulni tőle sokat. A boldogságot fokozza, hogy megjön az első autó, egy Trabant-hykomat. „Sose hittem volna, hogy valaha vezetni fogok”.ismételgette, euforikusan. És kirándulások jöttek, csavargás, külföldi utak: háromévente nyugat, közben kelet: Lengyelország, Csehszlovákia, Erdély, NDK, Jugoszlávia, majd Ausztria, Németország, Franciaország, Benelux Államok, Olaszország… autóval, sátorral, camping gáz, gumimatrac, asztal, szék, a kocsi tetején, mindig négyen, Gyöngyiékkel.
Boldog évek voltak.
A negyedik évtized
1969-1979
Gondtalan, csavargós évekkel kezdődött a kalocsai élet. A hobbi módosult, tv antennagyártás kezdődött, alumínium csövek hevertek a kis szobában. tv erősítők készültek, hogy a magyar 1-2-n kívül a jugó rajzfilmeket is láthassuk.
Az események felgyorsultak. Az első igazi lakás a „zöld házban.”Sötétkék, sötétzöld falak, bőrgarnitúra, persze műbőrből, olajkályhák szerelése, parányi erkély, megszületik Virág. Csoda, boldogság, sok jó barát, „sabó Ágiék. Aztán pályázat beadva Paksra, gondozóvezetői állásra.
Siker! December végén költözés. Főorvosi, független állás, nincs ügyelet. Szép lakást adnak, szabad délutánok, kirándulás, diázás, fényképezés, kastélyok, dombok, tavak, az Alföld után elkápráztató. Új barátok a szomszédban: Kissék, Dallosék, Váczi –lányok. Filmezni kezd, bámuljuk a 6 mm-es mozgóképet, a hobbi bővül, autódiagnosztikai műszerek készülnek a konyhában, a fürdőszoba előhívó labor.
Új őrület a hifi torony, zenegyűjtés, Rádio Luxemburg, jugó URH, Cseke László… aztán névnapok, bulik, reggelig, Ivánék, Vassék, Molnárék, Fazekasék…
Megvesszük az első Ladát. Luxus, öröm ámulat, ez ám a kocsi. Kézi kuplunggal bravúrosan vezeti.
Aztán jön a pofon, halott kisbabánk születik, rubeola miatt. Döbbenet, bánat, felejteni akarás. Irány Görögország, Olaszország, a Grosz -.glockner.
Kölcsönökből megvesszük Szelidet. Favityilló, 5-ször 5 méter, nincs víz, nincs villany, nincs út, nem baj! Hétvégeken 19-en alszunk a 25 négyzetméteren. Vidámság, buli, éjszakai fürdések, bográcsban halászlé, sólet, iszogatás, naphosszat a gumimatracokon ringatózunk a vízen, a Nap még normális, nem éget agyon. Csak… Nagy Pista már beteg. túl van az agyműtéten, nálunk lábadozik Szeliden.
1977-ben megszületik Viktorka, nagy, nagy boldogság, mégis lett kisfiunk!
Találkozás az akupunktúrával, Évánk fogyókúrája kapcsán.
Tanulás teljes gőzzel, tanfolyamok Pesten, kínai orvosok, Lee asszony, Völgyesi Pali Kanadából, miden hétvége Pesten. Füstös szobácska Kulcsár Dezsőnél, tanulás, gyakorlatok, szorgalom, rácsodálkozás, ámulat, próbálkozás, siker! Siker!
Gyakorlás, magolás,lemondás, utazás télen- nyáron, vonattal, busszal, autóval, kitartás, különös érzék, ráérzés, és nagy siker.
Az ötödik évtized
1979-1989
Ez már nagyon gyorsan repült el. Szinte egy pillanat volt. A gyerekek iskolába jártak, közben a Gondozó mellé költöztünk az akkori Lenin utcába. Szép családi házzá varázsoltuk a régi fogorvosi rendelőt.
Pénzünk még alig volt, de minden barát segített, kalapált, vésett, bontott, falazott, betonozott: Haaz Józsi, Pistink, Hornyák Pista, Kanczler, Pach Pisti, Oláh Laci, Kun Józsi, Kiss Józsi, Csizmadia Endre, Ivánka főzött, kozmált néha… szép volt.
Nagy kert, fák, oltás, szemzés, kertészkedés az újabb hobbi.
Közben gyönyörű szelidi nyarak, Ibi nénivel, kis Melindával, kacagós Tormáné Éviékkel, Géza papával, a gyerekeinkkel, Csöpike és Jennike kutyákkal.
A legnagyobb álom is beteljesült, márkáért, amit évtizedekig gyűjtöttünk egy nagy Mazdát vettünk Ausztriában.
Külföldi utak következtek a gyerekekkel, Antiékkal, jó volt a munkahely, dolgozott a népi ellenőrzésnél, a vöröskeresztben, a szakszervezetben, társadalmi munkában, közben névnapok, bulik reggelig. És megkezdődik az intenzív akupunktúra. Fél Dunaújváros jár busszal a rendelésre, és siker, siker, és pénz. Örülünk, végre nem hónapról hónapra kuporgatunk, boldogan vásárolunk, lecseréljük a régi gépeket, bútorokat, képeket veszünk, utazunk. Talán a legszebb tíz év ez volt.
A hatodik évtized
1989-1999
Virág egyetemista Pesten, Viktor gimis. Lelkesen fogadjuk a rendszerváltást. Lázadozó reform kommunistákkal értünk egyet, lelkesedünk Gorbacsovért, Pozsgaiért.
Sokkal jobban élünk, jól megy az akupunktúra, nőnek a lehetőségeink.
Két autót tartunk, a Ladát nem adtuk el. Szelidet állandóan bővítjük, már van víz, villany út, fürdőszoba..
Virág befejezi az egyetemet, Pesten dolgozik, hamarosan férjhez megy. Új családtagok jönnek: Tomika, Margó, nagy vidám lakodalom a Halászcsárdában, minden barátot meghívtunk.
Aztán lakást veszünk a gyerekeknek Margóval közösen Pesten, ehhez még kölcsön is kell, még most is Pach Pisti, Kiss Jóska a segítség.
Tomika megveszi Bellát a basszet handot Virágnak.
Itthon Dzseni, Csöpi, cicák, nagy baráti társaság, Pista a zenész a hifi toronnyal, szilveszterek, táncos bulik, jó élet.
Közben már régen elment Nagy Pista, Homokmégyi papa, szegény mama Virág esküvője előtti héten, később dusnoki papa, majd Laci is. Tragikusan fiatalon Éva is meghalt.
Az akupunktúra egyre népszerűbb. Éjjelekig munka, rácsodálkozás, munka megszállottan, majd figyelmeztetés: ritmuszavar, kórház, vissza kell venni az iramból.
Közben Viktor is diplomát szerez. A tv-ben operatőr lesz.
Eladjuk a homokmégyi és a dusnoki házat is, lakást veszünk Pakson Viktornak.
Jön még egy sérvműtét, gyors gyógyulással, és munka, munka, hétvégén Pest, Szelid.
Boldog évek, család, barátok, sikerek, pénz.
A hetedik évtized
1999-2009
Megszületett az első unokánk, Marcika. Öröm, öröm, csoda.
A következő évben megjött Balázska. Boldogság, ámulat. Két unokánk van, munka, siker, egészség, pénz, elégedettek vagyunk.
Közben ritka tüneményt láttunk, teljes napfogyatkozás volt.
Virágék egy régi házat vesznek Pestlőrincen. A fiúk szépek, okosak, sokszor vannak itt, vagy mi megyünk, szoros kapcsolatban élünk velük, nagyon jó, boldogok vagyunk.
Viktorka megtalálja Andikát, Szekszárdra költözik. Ketten maradunk a két kutyával.
Autót veszünk nekik, Virágék házát felújítjuk, közösen, kölcsönt is felvéve.
Gondozó, akupunktúra, kerti munka, és pénz. Jól élünk.
A mama nyugdíjas lesz, nehezen éli meg.
A régi Mazdát eladjuk jelképes összegért Marika néninek, aki a fiúkra vigyázott pót -nagymamaként.
Papa egy automata Toyotát vesz! Nagy –nagy öröm. egy igazi automata. Sokat kellett dolgoznia, hogy teljesüljön az álom!
A Suzukit kis Fordra cseréljük.
Viktoréknak lakást veszünk Szekszárdon.
Szelidet felújítjuk, bútort cserélünk.
Jön egy aranyér műtét, gyors, sikeres, s megy tovább a verkli: Pest, Szekszárd, Szelid, kert, akupunktúra, gyerekek. Dédi már több éve itt él Pakson, Viktor lakásában.
És eljött a mai nap!
Papa 70 éves! Sose hittem volna, hogy ezt megérem.- mondogatja.
Megritkultak a barátok. Csupa özvegyasszony a régi társaság. Nincs már buli, zene, csak a „Satra szimpózium” jön össze néha, és az öreg senorok klubja nyújt vidám férfibarátságot, evés –ivási lehetőséget.
Az erő már kicsit fogy, a türelem is, a járás egyre nehezebb, a gyógyszer több, a haj őszül, ritkul, de a lelkesedés még majdnem a régi! A kitartás változatlan: „Ha én feladtam volna, már rég tolókocsiban lennék!” –hangzik gyakran az okítás.
S dolgozik reggel nyolctól kettőig majd otthon estig tovább. A gyerekekért csinálom, mondja, nekem már nem kell semmi.
A három család motorja, luxusainak finanszírozója, a fáradhatatlan „munkás”, aki még nagyon szeret dolgozni, éljen soká a 70 éves papa!
Elhangzott 2009. április 13-án, Pakson a Dolce Vita étteremben.
Azóta Viktor és Andi összeházasodtak, szép lakodalmuk volt, s áprilisra várjuk a harmadik unokánkat, a kis Viktorkát.
Papa 2011. január óta „sírig „szabadságon van –mondja, s élvezi az éjszakát, nappal meg csicsikál, de az akupunktúra megy tovább.
Megöregedtünk, egy perc volt az életünk. Vagy csak úgy tűnt?
2011. 02. 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése