Az anyai szeretetről
Március van. Kinyíltak az első nárciszok a kertben. Ma van a 65. születésnapom. Hihetetlen!
Érzelgős gondolatok kavarognak bennem életről, halálról. elmúlásról. Egy pillanatnak tűnik az élet.
Megdöbbentően változik az értékrendem. Valahogy a tárgyak elveszítik jelentőségüket. Egész életemben gyűjtöttem az apró emlékeket: kavicsok. csigaházak, szárított virágszirmok, képecskék, szobrocskák, színes üvegtárgyak idézik a világ tájait, ahol megfordultam. Ma már sajnálkozva pillantok rájuk: nem sokára titeket is kidob valaki, felesleges kacattá váltok.
Egy fontos dolog van még az életemben, ami nem változott: a vágy, hogy a gyerekeim boldogok legyenek.
Nehezen tudok elszakadni a gyerekeimtől, túlságosan nehezen.
Valahol azt olvastam, hogy az anyai szeretet abban különbözik minden más szeretettől, hogy legfontosabb eleme az elengedés.
Megszülöd, aggódsz érte folyamatosan, felneveled, mindened neki adod, az egész életed…és aztán elengeded. Hagyod elmenni, saját lábára állni, és elfogadod, hogy már a férje, felesége a legfontosabb számára, később a gyerekei, a munkája, a barátai, a szórakozása, a lakása, az élete, minden más fontos, csak te nem. Ezt tudomásul veszed, megpróbálsz félre állni, ha tudsz…
Ez az anyai szeretet. Bizony nem könnyű dolog anyának lenni!
Lehet, hogy én nem vagyok jó anya!
És milyen „gyerek „ vagy?
TE is otthagytad anyádat a legrosszabbkor, özvegyen, egyedül . Neked is a férjed, gyerekeid, lakásod, szórakozásod, munkád volt a fontos. Most, hogy anyád újra a gyerekkorba süllyed, terhedre van, iszonyodsz az agysorvadásától, a memóriazavarától, türelmetlen vagy vele, és magadat sajnálod.
Nehéz anyának lenni! Mindig!
A te anyádnak is nehéz lenni.
És anyánk gyerekének? Az milyen? Nem nehéz??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése