Fecseg a felszín

Az orvosi váróban nagy a nyüzsgés. Minden ülőhely foglalt. Az ismerősök halkan beszélgetnek, mások a magazinokat olvasgatják, egy kisfiú a tévét kapcsolgatja idegesítően.

Jó napot, sziasztok! Itt ennyien vannak? Mikor kerülök én sorra?  Vagy visszajöjjek később?  Először vagyok itt. –hadarja egy szuszra a belépő.

A várakozók mind ránéznek. Ki ez a harsány nő?

Negyvenöt év körüli lehet, de tízzel fiatalabbnak látszik. Divatosra nyírt frizura, igényesen szőkített haj, fehér feszes nadrág, valószínűtlenül magas sarkú szandál, lila –zöld, rafinált dekoltázsú blúza sejtetni engedi túl tökéletesnek tűnő kebleit, hosszú, feltűnően légies hernyóselyem sál libben utána.

Senki nem válaszol neki.

Újra próbálkozik. Egy kövérkés lányhoz fordul.

Te is fogyózol? Megy?

Hat kilót már leadtam. - hangzik a válasz.

Edit –így hívják a nőt - mindenkihez szól valami kedveset.

Lassan felengednek a várakozók, s élénk beszélgetés kezdődik. Megdicséri egy ősz asszony hajszínét, - de jó táskád van-szól egy mogorván ülő nőnek, egy nehezen mozgó idős urat megnyugtat, hogy nagyon jó helyre jött, mert izületre az akupunktúra a lehatásosabb gyógymód.

Aztán sorra kerül és elviharzik, illatfelhő úszik utána.

Így megy ez hétről hétre.

Egyik alkalommal Edit fényképalbumot hozott. Már korábban elmesélte, hogy elvált, s egy idősebb német úr az új férje. Most a házukat mutogatja. A hatos út mellett emelkedik a nagy kastélyhatású épület. Napkollektorok a tetőn, dúsan redőzött függönyök az ablakokon. Ápolt kert, rózsák, díszcserjék, pedánsan nyírott fű, hátrébb úszómedence díszburkolattal, Edit fürdőruhában pózol a nyugágy mellett,- barna bőr, hibátlan alak, nagy sötét napszemüveg, szőke tincseit fújja a szél.

A ház szép, de dög unalom. - mondja.

Hanzi itt a prérin akart építeni, mert utálja a tömeget. A kertje a minden. Egész nap ott matat.

Szerencsére utazni szeret, bejártuk a fél világot. - irigy pillantások kísérik Edit monológját.  

Érdekes fotók következnek. –Mi ez? - álmélkodik mindenki.

Ja, a kutyáim. Tizenkét kutyám van. Velünk laknak a gyerekszobákban.

A képeken nagyméretű szobák láthatóak, alacsony bútorokkal berendezve. Körben a falak mellett heverők, hófehér műszőrme takarókkal leterítve, itt - ott egy-egy kutya alszik. A szőnyegen labdák, műcsontok, játékok. Egy félig elkerített részen vizesedények, etetőtálak.

A bejáratnál, mint a strandokon, lábmosó, fertőtlenítős vízzel.

Csak tiszta lábbal jöhetnek be - magyarázza Edit-. A falakon kutyafotók, odébb egy asztalkán fésűk, ollók, étrend-kiegészítők a kutyáknak. A várakozók elnéző mosollyal lapozzák az albumot, nézik a kutyaportrékat.

Az utolsó oldalon hófehér Jaguár mellett áll egy feltűnően elegáns, magas, fekete fiatalember, kigyúrt izmain szolid tetoválás, mögötte egzotikus kert, vagy parkrészlet.

És ez kicsoda? - kérdezi a kövérkés lány.

A fiam –mondja Edit büszkén. Amerikában él, hat éve ment ki ismerősökhöz. –hadarja, majd váratlanul kikapja az albumot a lány kezéből, idegesen összecsapja, s hatalmas lila bugyrának mélyére süllyeszti.

Telnek a hetek, Edit egyre csinosabb, minden alkalomra van egy új története, az emberek szívesen hallgatják.

Most arról csacsog, hogy túl sok szabadideje volt, s próbálkozott mindennel, de egy éve megtalálta a neki való elfoglaltságot.

Megtanulta a selyemfestést, és olyan jó érzéke van a színekhez, formákhoz, hogy a tanára híres iparművész, felajánlotta neki, hogy nyissanak közösen egy kis boltot.

Azóta éjjel-nappal tervez, batikol.

Nektek is hozok a jövő héten egy kollekciót. Egyedi és valódi hernyóselyem minden darab. A kínaiak hozzák az alapanyagot - magyarázza, s elárulja, hogy impresszionista festők képeit tanulmányozza tervezés előtt.

DE jó téged hallgatni –sóhajt fel egy középkorú asszony. Szép vagy gazdag, vagy boldog vagy-folytatja.

Edit elnémul, szája széle finoman megrándul, tekintete elsötétedik.

Csak voltam. - mondja tagoltan.

Két éve történt. Egyik éjjel megcsörrent a telefon. Angolul beszélt egy szigorú hang. Nem értettem. Felkeltettem Hantit, ő jól tud angolul is. Láttam az arcán, hogy baj van. Hebegett habogott nekem, hogy nem értette pontosan, de valami Kaliforniai rendőrség volt, és Ervin fiam után érdeklődtek, s majd valami levelet is küldenek.

Biztos az állampolgárságot intézi –mondtam Hanzinak, de figyelhettek volna az időeltolódásra. Morogtam, nem kellene éjjel zavarni az embert.

Hanzi néhány napig szokatlanul ideges volt, meg túl figyelmes velem, de aztán lassan elfelejtettük a dolgot.

Néhány hét múlva vastag boríték érkezett. Hivatalos értesítés volt arról, hogy a fiamat egy kaliforniai panzióban meggyilkolták. Sokáig állt egy autó a panzió udvarán, keresték a tulajdonost, végül feltörték a szobáját, s ott feküdt az ágyon szétvert fejjel, több napja. A papírjai eltűntek, a drága órája a karján, a telefonját később megtalálták

Szó volt még a levélben valami kábítószerről, és hogy ki akarunk-e menni azonosítani vagy eltemethetik..

Egy fénykép is volt a borítékban egy vad idegen fiatalemberről - mondja Edit és elhallgat.

És…? –kérdi valaki.

Végem volt. Dührohamot kaptam, idegösszeroppanással kórházba kerültem. Aztán jött a depresszió, meg…hogy …ki kell mennem .Biztosan éreztem már hogy nem az én fiam.. Ő Floridából szokott telefonálni, neki soha nem volt köze kábítószerhez, sportoló volt, s az autó is ismeretlen, nem a fehér Jaguár… de biztos akartam lenni.

Elhallgatott. - mereven nézett maga elé.

Kiutaztál –kérdezi valaki. Edit felkapja a fejét. Igen. Nem ő volt. Mindegy, hagyjuk. Egyszer fel fog hívni, hogy anya gyere, küldöm a repülőjegyet. - teszi még hozzá, majd felpattan, és berohan a mosdóba s magára zárja az ajtót.

A hallgatóság döbbent csendben ül.

Edit a mosdóból a rendelőbe rohan, pillantásra sem méltatja a többieket.

Ezt a nyári hőséget az ilyen csinos fiatalasszonyok csinálják, mint maga? – poénkodik a doktor.

A kacér, máskor oly vidám Edit, erre ma nem vevő.

Doktor úr, - szólal meg fojtott, furcsa hangon. Már régóta készülök, hogy megkérjem, orvosi szemmel hasonlítson össze két fényképet –kotorászik a táskájában, és előveszi a fehér Jaguár mellett álló, magabiztos mosolyú, izmos fiú nagyméretű, színes fotóját.

Csinos srác, és micsoda autó! –lelkendezik a mit sem sejtő orvos.

Megölték Amerikában. –motyogja a nő. Voltam azonosításon, de…nem ismertem fel, nem ő volt…mit gondol doktor úr ez Ő lehet? Ugye hogy egyáltalán nem hasonlít? –mondja, és az orvos kezébe3 nyom egy másik színes képet.

Fehér lepedővel letakart asztalon egy férfi hulla fekszik. Izmos tetovált karok, rövid, göndör

sötét haj, ronccsá szétvert húscafat az arca helyén, talán az orr vonala kivehető.

Az orvos elképed…mit mondjon? - az igazat, vagy …

Nézi a két képet, forgatja, egymás mellé teszi, -A nő lélegzetvisszafojtva figyeli az arcát.

Hümmög, hát..ez… talán… de nem…Nem tudom! Ebből az egy képből nem tudok véleményt mondani. Mintha hasonlítana, ..az alkata…a haja…de az arc…nem, nem tudom…kicsit gondolkodik…majd határozottan kijelenti: ötven-ötven százalék.

Feszült csend van a rendelőben, csak az ionizátor halk surrogása hallatszik.

Ugye? Ugye hogy nem biztos az azonosság? –csap le Edit a mondatra. Ugye nem??? - szeme csillogni kezd, arca felderül… Jaj, doktor úr –tudtam én, hogy magához kell jönnöm! Már ezért a mondatért megérte! 

Tudtam, hogy ez nem ő! Biztosan nem ő! Úgy örülök, hogy maga szerint sem! –és táskája mélyére süllyeszti a képeket. Úgy megnyugodtam! –mondja, s kedves mosollyal kényelmesen befészkelődik a kezelőszékbe.

És most jól szurkáljon meg doktor úr! –csicsergi - hogy sokat fogyjak!

Az orvos gondterhelten nézegeti Edit fülét, és egy nyugtató tűt is kap, hogy könnyebben tudja elviselni a sorsát.

Falusi kaleidoszkóp

Ritkán járok a szülőfalumban. Valahogy nem is vonzódom oda. Túl korán eljöttem otthonról, csak gyermekkori emlékeim vannak, s mióta anyut is elhoztuk, még távolabb került minden.

De tegnap… valahogy megérintett. A táj, az emberek, a sorsok, minden. Nyűglődve indult a nap. Már hetek óta ígérgettem anyámnak, hogy elviszem Homokmégyre, a temetőbe, s a tegnapi időpontot beszéltük meg „biztosra”. Éreztem, hogy épp ideje kimozdítani a négy fal közül, hiszen a panellakás – tágas ugyan – de ha lakója képtelen elhagyni, mégiscsak börtön.

Éjszaka nyugtalanul aludtam, dög álmosan, törődötten ébredtem, s az ablakon kinézve látom, hogy csendesen esik az eső. Már vagy 35 napja nem esett. Por száraz a kert, kókadtak a virágok, senyved a paprika, paradicsom, de persze ma – esik.

Gondoltam telefonálok maminak, hátha nincs is kedve elindulni s visszafekhetek.

Túl gyorsan vette fel a telefont – na, ő már készen felöltözve, összepakolva vár – mondta. – Oda az alvás! – villant át az agyamon.

-          Menjünk ilyen esőben anyukám? – kérdeztem meg reménykedve.

-          Utasnak nem árt az eső – hangzott a válasz – Én már tettem esőköpenyt is.

-          Jó! Akkor fél óra múlva nálad vagyok – feleltem, némi csüggedt hangsúllyal. Megkezdődött a kapkodás: mosdó, kávé, smink, hajlakk felhő, cica-kutyakaja ki, éthordó, metszőolló, virág, - a gyógyszert bevenni, kocsi kulcs, kizár, bezár, - indulok.

Fél 10-kor betoppanok. Tömény húgyszag csap meg. Az inkontinencia egyre erősebb. Hiába a Tena Lady: pelenka, nadrág… a szag egyre jobban beszívódik mindenbe. Anyám már készen áll a konyha közepén. Fekete táskájának fogantyúja spárgával megerősítve, benne kiskapa, seprű, rongy, - mellette keksz, üvegben víz, egy narancs. Nejlon szatyrokban pulóver, esőkabát, kopott piros locsolókanna. (Ha ott nem esne az eső!)

Lebotorkálunk. Egyre több a lépcső. Szokatlanul koszos a lépcsőház! Valami elszórt kakaó-féle cseppektől ragad mindenütt. Szórólapok hevernek szerteszét a bejárati ajtó előtt: leárazás, leárazás, 2-t fizet, 3-at kap.

Bevackolódunk az autóba, s indulás. Sok időnk van a kompnál. Nézzük a vizet. Sirályok köröznek felettünk. Egy hatalmas fűzfa áll a kikötőben. Odvában rendszeres bebújik egy szürke madár. Hordja a kukacokat fiókáinak. Ki-be, ki-be… Tavasz van.

Anyám az ártéri erdő sötétzöldjét csodálja, s arról filozofál, hogy már, hogy a csodában lehetne ennyi erdőt kiirtani, merthogy a TV állandóan azzal ijesztget, hogy kipusztulnak az erdők, és nem lesz oxigén!

Ez a gondolat végigkíséri az utat. 84 éves anyám meg-megszólal: „itt is, hogy besűrűsödtek a bokrok, mennyi akácfa nő amott… csupa erdő ez a Magyarország… hogy burjánzik a bodza… még hogy nem lesz oxigén…”

És tényleg! Óriástányérnyi bodzavirágok ringanak mindenfelé, akácok roskadoznak hófehér virágfüzéreik súlyától. Levél nem látszik, csak virág, virág mézédes illatuk betölti a kocsi légterét. Gabonatáblák ringatóznak a lágy tavaszi szélben, a zöld valamennyi árnyalatával kápráztatva szemünket.

-          Alacsony a búza szára, a nagy szárazság miatt – mondja anyám. Az árpa jól megdőlt, nehéz lesz aratni. A sárgászöld árpa már kalászait hányja, halkan zizegve hullámzik. Kukorica kétágú levélkéi sorakoznak egy óriásparcellában – szépen kikelt a kukorica – harsog a fű az árokparton. Falvakon haladunk át. Micsoda virágkultusz van Magyarországon. Minden ablak teli van muskátlival: piros, rózsaszín, fehér, lila. A szép, új házak teraszán malomkeréknyi petúniák virágzanak a májusi szélben. Az út mentén, két oldalt cédrusok sora, mintha délebbre járnánk, mediterrán vidéken. Begóniák mesterkélt, hordószerű tartókba beszorítva formáznak „virágbokrot”. A villanyoszlopok tetején már gólyamamák ülnek a mesterséges fészkekben a tojásokon, csak a fejük búbja látszik.

-          Azt mondja a TV az idén nem jöttek vissza a fecskék. Csak 1 – 2! Eltévedtek volna? Hallom. Az eső épp csak szemerkél, nem kell bekapcsolni az ablaktörlőt sem. Kalocsát elérve árvácska mező fogad bennünket, és az integető szobor, amely eredetileg a buszpályaudvaron állt.

-          Nézd! – anyukám itt sorakozik az összes multi: Tesco, Lidl, Aldi…

-          A karamellt meg mért zárták be? – kérdezi – olyan fimon rizses csokit csináltak! – azóta sem ettem olyant! Hát éppen ezért, anyukám, mert itt vannak a multik, s tönkretették a magyar cégeket.

-          Autókereskedések sora mellett haladunk el, majd jön a Spar, a Plussz, a Penny, és a kínai diszkontok.

-          A buszpályaudvar lerombolva, épül az új. A Schöffer – torony acél-tükör fája egykedvűen forgatja tükörleveleit, anakronisztikus vasbeton modernségével még jobban kiemeli a hajdani kultúrház és a kalocsai csárda elhanyagoltan megbúvó épületet. Homokmégy felé kanyarodunk. A régi malom helyén is kínai diszkont, a vajas feltöltött gödrében telkeket kínálnak, a híres, hírhedt laktanya békésen rogyadozó raktárépületté vált. Benövi a bodza.

-          Közeledünk a halomi „högy” felé. Kétoldalt pipacsmezők az árokpartokon, néhol vadmargaréta fehérjével pöttyözve. Konkolyt és búzavirágot már nem lehet látni – reklamál anyám, aki csendesen áradozott eddig: ”de gyönyörű ez a virág!”- Micsoda pompa!” Ekkor valami lilás szín tűnik fel az út szélén. Lassítok!

-          Nézd mami! Szarkaláb! Nahát! Ezt is ritkán lehet már látni. És piros, fehér, lila virágmező kilométereken át. Mióta megszűnt a nagyüzemi gazdálkodás, nem gyomirtóznak erre.

-          Megérkezünk. Anyám próbálja sorolni, hogy melyik ház kié. Sok üresen düledezik már. Kihal a falu.

-          A Páli Csula is meghalt. Zsidó Márta meg nagybeteg. De az anyja, az még él! – úgy tudom.

-          A temetőhöz érve elámulunk! A kis vízgyűjtő pocsolyát olyan sűrűn körbenőtték a szomorú fűzek, hogy semmi nem látszik belőle, csak a földig érő friss zöld lombsátrak.

-          De szép! – mozdul meg bennem valami. Az eső elállt, párától súlyos a levegő, nedves lombok alatt lépdelünk, nyakunkba hullik egy-egy kövér vízcsepp, cipőnk a puha, homokos talaja süpped. Kesernyés, enyhe rothadásillat keveredik az akácok émelyítő édesével. Valahol a régi temetőben egy fülemüle kiáltja bele a csendbe korahajnalban befejezett énekének egy kimaradt trilláját. Tyi, tyi, tyi, tyi – tyü, tyü, tyü. Senki nincs a temetőben. Persze, dél van. Letesszük a virágokat, s anyám szokásához képest túl hamar áll fel a szomszédos sír betonfedeléről, ahova letottyant, amikor nagy nehezen elért az autótól az apu sírjáig. (kb. 5 méter)

-          „Na, menjünk tovább” – mondja.

-          Maradhatsz még, van időnk. – felelem.

-          Nem, nem mindegy. Menjünk. Látod, nem szól, hogy szia, hát itt vagytok?” Neki már mindegy, hogy itt vagyunk-e. Neki már jó, nem fáj neki semmi.

-          Indulunk tovább. Megnézzük a friss sírhantokat: ki halt meg a közelmúltban. Élt 82 évet, élt 84 évet, élt 88 évet. – Ennek is jó már! Ennek is – mondja anyám, mély meggyőződéssel.

Nagymamáék sírjára is teszünk virágot, majd indulunk, hogy rendezzük a locsolás árát Juliskával. Megállunk a rozoga ház előtt. Hatalmas bernáthegyi rohan a düledező kerítés felé, nyomában Juliska. Fülig és a szája a kis fonnyadt, ezerráncú arcában. Ritka, szőkés, őszes haja zsíros csimbókokban göndörödik. Hogyne örülne! Égből pottyant ajándék ez a 4500 forint, 3 havi locsolás díja, amit kapni fog. Valószínűleg olyan szegény, mint a templom egere! A falusiakat nagyon megnyomorította rendszerváltás, a kapitalizmus. A volt TSZ-elnökök, párttitkárok felvásárolták a földet, ők lettek a nagygazdák, a többi meg újra napszámos – jó esetben. Merthogy nincs munkahely, amióta nincs TSZ, ahol mindig lehetett valamit dolgozni, volt egy kis munkabér, termény, háztáji föld, amit olcsón megműveltek a TSZ gépeivel. De most semmi nincs. Egy kis krumpli meg zöldség az udvarban, néhány tyúk, kacsa a düledező ólakban, meg egy-egy ilyen szerencsés nap! Amikor jön valaki, akinek annyi pénze van, hogy a 80.000 forintos nyugdíjából locsoltatja a sírokat!

- „Falunézés” következik anyukám, mert nagyon sok időnk van még a kompig – mondom a búcsúzás után. Nincs hová mennünk, mert egyetlen rokonunk, nagybátyám felesége, az „ángyi” elment a sükösdi Szűz Máriához a szomszéd-asszonyokkal. Mert… egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy dusnoki kislány. Nagyon későn szülte az édesanyja, változókori véletlenke volt. – mondják. Ő látta meg egyszer a Szűzanyát Sükösdön. Nagy híre lett a látomásnak hamarosan. A környékbeliek egyre gyakrabban jöttek, hátha nekik is sikerül a csodalátás. Imádkoztak, szent énekeket énekeltek, barátkoztak. Eleinte csak jó időben, majd később, amikor sátor került a fejük fölé esőben is. Ettek – ittak, imádkoztak és adakoztak. Meggyógyult egy-egy fájó izület, elmúlt a köhögés, talpra állt egy percre a kerekes székes – kezdtek kialakulni a helyi történetek. Aztán Marika, a csodalátó, aki már néni lett, egyre elszántabban „dolgozott”. Az adományokból kis kápolna épült a sátor helyére, egy idős papot is megnyert, hogy misézne már itt a sok embernek. Néhány kilométerrel odébb, az egyház papjai az érsekúr vezetésével hiába intették a híveket, hogy a hagyományos templomokban kérjék a Szűzanya segítségét, ne szektásodjanak, a hivatalos elítélés mit sem ért! A falusi emberek nem hittek már a katolikus vezetőknek sem, a kalocsai érseknek sem, nemcsak a politikusoknak. És mentek, mentek a Szűzanyához, aki a sükösdi Marikánál elérhető közelségben van. Főleg megfáradt, törődött arcú asszonyok, férjeik már rég a temetőben porladnak, alig élték meg a rendszerváltást. Elvitte őket a bizonytalanság, a cigaretta, az alkohol. Egyedül élnek az elszegényedett, lepusztult falvakban, a házaik hátsó fala mállik a nedvességtől, a rosszul szigetelt fürdőszobáktól, amelyeket a 80-as évek vége felé tudtak megcsináltatni, angol wc-vel, automata mosógéppel. Gyerekeik tanultak, messzi városokban dolgoznak, az unokáik is egyre ritkábban jönnek, talán szégyellik is a sokszoknyás, fejkendős nagymamákat, pedig legtöbben már fekete nadrágra cserélték a bő szoknyákat.

A szomszédok kihaltak, az egyetlen boltban alig lehet valamit kapni, csak a templom a biztos pont, a fórum, a társaság, bár a plébános úr kicsit mogorva, mindig fáradt, négy-öt falut kell ellátnia, misézni, gyóntatni, temetni, esketni… nem igen van türelme az asszonyok panaszainak, gondjainak meghallgatásához. Így hát elmennek a „hivatalos” egyház miséire is, meg időnként elmennek „csodát várni”. Fogadnak hárman-négyen egy sofőrt, be az autóba, s lehet beszélgetni oda-vissza vég nélkül.

A szent helyen pedig elgondolni, mi mindent volna jó megkapni a Szűzanyától. Ángyi legjobban azt szeretné, ha újra kiegyenesedve járhatna!

Ezért ment el Lurdes-ba is, ezért mártózott meg a forrásnál, de a csoda itt is elmaradt.

Medjugore.-ba is elzarándokolt!

-          Volt, aki térden csúszott fel a hegyre! – meséli. Egyesek a napba nézve láttak valami fényességes alakot, de ő nem látta! Talán majd egyszer… addig meg ott van a szomszédasszonyok szeretete, történeteik, pletykáik – addig nincsenek egyedül.

-          A falusi élet vélt idillje oda van már. Egyre több az idegen a faluban. Olcsón megvásárolt házakban próbál új életet kezdeni néhány tönkrement városlakó, munkanélkülivé vált ipari munkás. De azt mondták, van még egy porta az alvégen, ahol a régi paraszti világ nem változott meg. Minden olyan, mint volt. Elmentem hát az unokáimmal egyszer falusi udvart nézni. A néni, anyám hajdani barátnő-féléje lelkes szeretettel fogadott. Nagy előkerten át jutottunk a házig. Kétoldalt labdarózsa bokrok, leánderek: fehér, bordó, rózsaszín… A konyhaajtó nyitva állt, valami padfélén tejesedények sorakoztak, rajtuk vászon szűrőruhák, savanykás sajtszag terjengett. A nyitott verandán szalmahulladék, tyúkszar, nagy edényekben hatalmas muskátlik virítottak. Kilépve az udvarra óriási kavalkád fogadott bennünket. Szinte az udvar közepén hatalmas trágyadomb terjeszkedett, inkább réginek, száraznak tűnik, nem büdös. Balra tőle disznóól. Deszkáit szürkére rohasztotta az idő, egyik másik lóg, csoda, hogy nem jönnek ki az állatok. Bekukkantunk. Hatalmas anyakoca fekszik az ól széttaposott sarában, barátságosan ránk röffen. Malacai dagonyázva szaladgálnak körülötte. Amint odébb lépünk fekete, kackiás farkú néma kacsák emelik piros, tollatlan nyakukat a magasba, s totyogva futnak el mellettünk. Gyöngytyúkok röppennek fel az udvar alacsonyabb fáira, egy kerítésre szállva rikoltozik, nagytaréjú kakas lépdel el előttünk peckesen, kissé borzolt tolla mutatja, hogy haragszik ránk, tyúkok futnak szerteszét, megzavartuk békés kapirgálásukat, hápogó, koszos-fehér kacsacsapat szaporázza a trágyadomb felé, libák gágogva, sziszegve közelítenek. Hátulról több korcs, kisméretű kutya ront ránk, ki barátságos dörgölődzéssel, ki hangos csaholással. Egy nagyon öreg ballag, alig van már szőre, valami bőrbaj gyötri… Jobbra, a ház folytatásában istállók: az egyikben szaros oldalú tehenet fej kézzel egy gyanús sajttárba egy öreg, borotválatlan csizmás ember, kucsma a fején.

-          „Sanyi bátyád” – „mögösmeröd-é?” fél fele béna, szélütést kapott, de azé bír dógozni – mondja Marcsa néni. Alig győzzük már a munkát!

-          A tehén mellett kisborjú nyújtogatja felénk fejét, toporog, örül nekünk. A másik ajtón tizenéves fiú vezet ki egy izmos, világosbarna szőrű lovat, friss vizet húz a gémes kútból, a favályúba önti, még egyet, még egyet, a ló türelmesen vár, majd fényes fekete orrát a vályúba nyomva komótosan iszik, fel-felnéz ránk, de nem törődik velünk. Nyállal vegyes víz csöpög a szájából.

-    Az onokám – eegyünek esténként segíteni, ellátni az állatokat, „beszönni a kicsiket”

-          Hátul a kert teli van drótból készült ketrecekkel. Kiscsirkék hada csipog ránk éhesen, pelyhes kiskacsák hápognak, minden vizes edényük felborítva. Kislibák próbálnak meg egy-egy fűszálat találni az 1x1 méteres ketrec földjén.

-          „Mindön este össze kő szönni, bevinni üket, mer a férög eviszi másképp” – magyarázza Marcsa néni.

A fiúk jól megnéznek mindent, megsimogatják az állatokat, belehajolnak a kútba – hol a víz, hol a víz – megmutatjuk nekik milyen a lócitrom, nagy örömükre most potyogtatja Csillag a friss, gőzölgő, sárgászöld gombócokat. Keresünk tehénlepényt is, kissé már száraz, Marcika meg is fogná, ha rá nem kiáltunk. Lassan sötétedik. Marcsa néni a falusiak kedvességével búcsúzik. Kapunk egy üveg frissen fejt, habos, langyos tejet. (Én undorodom tőle.) Végül senki sem hajlandó megkóstolni. Tehén szaga van. (Egy darabig áll a hűtőben, majd kiöntjük.)

- Tojástartóban friss tojást hoz: „vid-e anyukádnak Véronkám”.

-  „Várjá török neki hajtást a fejér leánderrű, azt szereti”.

Megköszönjük a nézelődést „Isten álgyon bennetöket! Gyertök máskó is, anyádat is hozzátok-e! – kiáltja utánunk.

Isten áldja meg magukat is – mondom, s Kölcsey jut eszembe: „megbűnhődte már e nép. A múltat, s jövendőt”.

A jelen pedig… elszomorító, mellbevágóan az.

Szokatlanul meleg őszünk van. Nem az a nyarat idéző, fülledt hőség, hanem langy szinte melankolikus hangulatot árasztó. A fák még zöldek, a fűben jelzi két-három sárgás, zsugorodott levél, hogy valami már elindult. A kert felől édeskés gyümölcsillat száll, elő- elővillan egy fényes sárga körte, amely eddig megbújt a lombok között, s mint egy reneszánsz festményen, két bordó-piros sárgarajzolatú pillangó telepedik mellé, s finom ritmusban inognak, remegnek a hímporos szárnyak a délutáni napsugarak bágyadt fényében. Tobzódnak a színek. Az udvar élénkzöld gyepén fehér kerti szék a félárnyékban, apa újságot olvas, barna-fekete terrier ül mellette füleit hegyezve, parancsra várva. (Kis asztalkán talpas pohárban sötétvörös bor csillog.)

-          Az előbb jöttem fel a kertből, a málnást próbáltam rendbe tenni, csupa karmolás a karom, lábam, ruhám teli van a vadmuhar ragadós termésével. Gyorsan rendbe szedem magam, s én is olvasok egy kicsit. – gondoltam.

A teraszra telepedtem, s épp próbáltam felidézni, hol is járok a könyvemben (Darvasi László: Virágzabálók), amikor a kutya őrült ugatással a kapuhoz rontott. Egy 30 – 35 év körüli fiatalember közeledett, térdnadrág, kopott póló, papucs, tétován felemelt kezével intett, köszönt, elöl 2 – 3 foga hiányzott.

Odaléptem. A fogorvost keresi? – kérdeztem. (Szomszédunk egy fogorvos házaspár, őket szokták keresni.)

Nem, nem… a testvérem… tudja meghalt autóbalesetben. Itt a hatoson. Rögtön, ahogy kimegyünk. Ott a keresztje. Az interneten is rajta volt. Egy kamion vitte el az autó tetejét, leborotválta. Szeretnék valamit adni neki, ami megmarad, legalább addig, amíg én kiérek Németországba. Holnap megyek Németországba. Ott dolgozom. Valami emléket akarok…

-          És mit szeretne tőlem? (Gondoltam pénzt kér, szoktak jönni ilyen „kéregetők” – hajléktalanok.)

-          Én, én egy olyan, valami váza-félét.

-          Mit?

-          Váza… és virág, hogy odategyem a keresztjéhez.

-          Ki maga? Hogy hívják?

-          Ferenc.

-          Paksi?

-          Igen! Németországba megyek, a bátyám 43 éves volt.

-          Hogy kerül ide a mi udvarunkba?

-          Itt voltam a szomszédban, mondták, hogy itt van virág.

-          Engem a Jóisten mindig megsegített. Kimentem Németországba, egy szót sem tudtam, de mutattam, hogy éhes vagyok és adtak. Ma már én adok másnak is. A Jóisten…

-          Vallásos?

-          Igen. Jehova tanúja vagyok.

-          Na, én nem hiszem el, amit itt hazudozik! . Mondja, hogy mit akar, és menjen el. Mi a vezetékneve?

-          Ficzi, Ficzi Ferenc.

-          Ez nem paksi név.

-          Nem Erdélyből jöttünk ide. Én egy kis virágot szeretnék valamiben odavinni a keresztje mellé.

Felkaptam egy műanyag virágcserepet a kút mellől, kiástam egy kis fehér Margitvirágot, a cserépbe tettem, meglocsoltam.

A férfi állt a kapunál. Várt.

Apa nyugodtan olvasgatott, nem figyelt ránk.

-          Tessék! Így képzelte?

-          Igen. Jaj, de szép! Kiviszem a keresztjéhez. Ugye ez megmarad? Egy alátét nincs?

-          Én engedelmesen visszafordultam, kerestem egy alátétet, hogy ne csepegjen a cserépből a víz a csavargó kezére.

-          Tessék! Na, Isten áldja!

-          Köszönöm-köszönöm én csak… a Jóisten áldását kérem majd… motyogta hátrálva, bamba mosollyal.

A kutya vicsorogva ugatott mindvégig, s próbálta a kapu alatt kibújva elkapni a lábát.

-     Ki volt ez? Mit akart? – kérdezte apa.

-     Nem tudom. Vagy egy őrült, vagy egy részeg, vagy egy kábítós, vagy egy betörő, aki körül akart nézni, vagy egy szerencsétlen ember.

-     Mért álltál szóba vele. El kell zavarni az ilyent!

Nem tudom. Virágot kért, a meghalt testvérének, adnom kellett neki. – Pedig csaknem biztos, hogy hazudott. Meg kellene néznem, hogy ott van-e a kereszt mellett a Margit-virágom.

-     Felzaklatott az eset. Nem láttam már idillinek az őszi délutánt. Dühös voltam magamra. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy váratlan helyzetben bután viselkedek. El kellett volna zavarni ezt az embert. De valahogy halál… Erdély… kiszolgáltatottság… megsajnáltam.

Ui.: A Ficzi-család valóban Erdélyből települt ide. A testvérek már rablógyilkosságért ültek börtönben, a baleset valóban megtörtént, lopott autóval karamboloztak, ekkor halt meg a báty.

Egy rendelés anatómiája

Kedden és pénteken délután van az akupunktúrás rendelés. Pontban három órakor lép ki az orvos felesége a teraszra, a kutya már indul is az óljába, mintha tudná, hogy a kapun ott a tábla: harapós kutya, s betódulnak a betegek.

Elsőként ma Edina érkezett. Csinos, vidám, huszonéves lány, élénk fekete szemekkel. lazán vállára omló sötét hajjal. Nevetős, csicsergő, kedves egyéniség. Allergiás, kapar a torka, nehezen nyel.

A doktor – hetven év körüli, őszülő, zömök ember, de jóval fiatalabbnak látszik a koránál, világoskék ingben, mellényben ül a forgószékben, egy fehér asztal mögött, amelyen, fémtálcán sterilizált vékony tűk sorakoznak százával, mellettük csipeszek, fertőtlenítős üvegcsék, lézerek, elektromos készülékek.

Mögötte könyvespolc tetején kínai váza, faragott madonna szobor, a doktor készítette régen, amikor még erre is volt ideje. A falakon egzotikus képek, kínai legyezők, egy mókás kutyaportré, és egy alföldi parasztlakodalomról készült túl színes naiv festmény.

Edina már a kezelő székben ül, a többiek igyekeznek beférni a rendelőbe, mert ott nem unalmas a várakozás.

A hangulat meglehetősen vásári.

Mindenki beszél, csacsog, fészkelődik, nevetgél.

Milyen volt a buli doktor úr? Mit szóltok ehhez a nyári hőséghez október végén? Mehetek a mosdóba? Megjöttél Amerikából? Jó már a derekad? - záporoznak a kérdések. Láthatóan mindenki otthon érzi magát.

Egy sápadt, vékony kislány áll ijedten a folyosón. Először van itt. Nem érti mi ez a nagy nyüzsgés. Az asszisztens, az orvos felesége hozzálép, megnyugtatja olvasni valót nyom a kezébe.

Gyorsmozgású, vékony nő, arcán már látszanak az évek, a nyaka ráncos, de a szeme élénk, vibráló. Mindenkihez van néhány személyes szava, mindenkiről tud valami titkot, ki-kihívják, sugdosnak vele a betegek, családi problémákról, lelki gubancokról, nevelhetetlen gyerekekről, homoszexuális hajlamokról, titkos szerelmekről, tragédiákról.

Vera, tudsz jönni?- kiáltja a doktor.

Édes jányom, akkor ma a torkincáddal kezdjük, fordul Edinához, és pár másodperc múlva teli van tűkkel kéz, láb, fül…

Edina hősiesen tűri, néha felszisszen, grimaszol, aztán egy kis lézer következik, majd a forgószékkel az ágyig gurul, átül, s jöhet a következő beteg.

A legkitartóbbak egyike Margitka. Szomorú a története. Épp egyedül volt otthon éjjel, s furcsa érzésre ébredt. Lezsibbadt a fél oldala, alig bírt mozdulni. Utolsó erejével hívta a mentőket, de beengedni már nem tudta őket, eszméletét vesztve a padlóra zuhant. Úgy törték rá az ajtót. Stroke, kórház, gyors segítség, s most küzd a kissé lebénult testével.

Minden rendelésen itt van, pontosan, csinosan: Fehér nadrág, halványrózsaszín kötött pulcsi, friss frizura. Szőkés, őszes haja lágyan keretezi szép vonású arcát, szája mosolygós, de a szeme mindig nagyon szomorú. Fájós tűket kap, mélyre szúrva, rá villanyt: térd alatt, könyökhajlatba, boka mellett, tarkóján, kézfején. Néha sírna, de nem adja fel.

Egy két fogyós következik.

Már hat kilót leadtam. - dicsekszik egy alacsony, csúnyácska, kicsit kancsal lány.

Anyukám ma jött utoljára –magyarázza a doktornak-  tetszik tudni ő iszik, és nem tudja abbahagyni, így persze nem fogy. Anyukája mázsa körüli, sápadt, tétova tekintetű néni, óriási felpüffedt hassal, bárgyún mosolyog, bólogat.

A másik fogyós átlagos külsejű, de nagyon magabiztos fiatalasszony. Látszik rajta, hogy elégedett, jó autóval szaladgál, tornára jár meg spilingre, néha jógázik, masszázsra is jár, meg jót tesz neki az akupunktúra is –mondja.

Alvásra is kérek! –rendel szűkszavúan.

A doktor udvarol neki: Marika a maga korában nem aludni kell éjszaka!

A nő kuncog – de aludni is kell – replikázik. Néhány tartós tű a fülbe, láthatatlanul, éhségpont, gyomornyugtató, vágy az étel után kikapcsolva, plusz egy nyugtató tű, alváshoz.

Viszlát, a jövő héten. –kiáltja és elviharzik.

Nagydarab, fiatal nő jön, rosszul festett hajjal. A sötétbarnában szőke és világos piros tincsek, tövük fehér szőke, irritálóan csúnya. Alkalmi munkából él, napszámba jár, krumplit, körtét, almát, hagymát szed, mikor mi adódik. Nehéz a munka, keveset fizetnek, de dolgozni kell, örülök, hogy anyámék vállalják a gyerekeket –mondja. Muszáj volna fogynia, mert a csípőprotézise nem bírja a súlyát. Egy kevés már ment le, de most ő szünetet tartana, mert a kislánya nagyon köhög, már rengeteg antibiotikumot kapott, és nem használt, szeretné, ha a doktor úr most őt lézerezné meg a köhögés ellen, de kettőjüket nem tudja kifizetni, a busz is drága…

Az orvos mindkettőjüket kezeli. Egyet fizet, súgja az orvos felesége.

A sápadt kislány jön. Én nem akupunktúrára jöttem, nem akarok tűket, én köhögök, mint tüdőgyógyász kérném a segítségét. Undorodva, rettegve néz a tűkre, még sápadtabb lesz. Jó, lézerezni fogom. - dörmögi az orvos. Sok anyajegyem van, tízesével szedi le a bőrgyógyász, nem fog ártani nekem a lézer? –aggodalmaskodik. És hányszor kell jönnöm? Mennyibe kerül? Az étvágyamat is lehetne javítani? –riadt szemekkel néz a már csipogó lézerre, fénytelen fakó arcocskájából.

Jó napot doktor úr! –Újra itt vagyok! –hallatszik egy bariton az előszobából. A térdeim megint oda vannak! –Zoli az autószerelő, évente megjelenik egy sorozatra.

Ettől kezdve az autókról folyik a szó. Márkák, fogyasztás, megbízhatóság…

Majd a foci a téma. A doktornak férfihiánya van. Végre van kivel megbeszélni, hogy ki rúgta a gólokat az U20.ban, a nők érdeklődés nélkül hallgatják.

Közben új páciens kerül a székbe. –Várható volt, hogy Ghánával nem bírunk, jobb kezes?

Ez a magyar foci sehol sincs, jobb kezes? A fiatal nő ijedten néz körül. –Engem kérdez? Én Siófokról jöttem

….Baby- program szólal meg a doktor felesége. Vége a foci témának.

Lézeres kezelés következik. Néhány kérdés: mensese, prolaktinja, vizsgálati eredményei, majd az orvos elmerül a munkában. Alhasi pontokat kezel, kézen, lábon, háton tapintja a meridiánokat, a fülbe tű kerül. A kis hölgy feloldódik. elmeséli sikertelen beültetéseinek történetét, két kismamára hivatkozik, ők ajánlották a doktort, mert nekik itt sikerült a baba.

Én nagyon bízom önben –csicsergi mosolyogva, amikor beront egy szakállas, borostás fiatalember.  Vera néni jöhetek egy óra múlva? –fáj a jobb tököm! –Gyere Bercike! –hangzik a válasz.

Gyorsan megmutatom a kis Sárit elvégre közösen csináltuk, ugye Pista bácsi? Berci patkolókovács párja spanyol tanár, s ketten látják el az intézői feladatokat egy szomszédos falu hajdani kastélyában, amelyet osztrákok vásároltak meg. Sok föld, ménes, legelők tartoznak a kastélyhoz ahol ők múlt századi idillben élnek.

Még mindig tele a váró. Jolánka nyugdíjas tanítónő, 81 éves, valaha a doktorékkal egy házban lakott. Arcidegzsába gyötri. Évente eljön egy kúrára. Pici alacsony nő, csinos kiskosztüm, tokkalap, fehér blúz, kényelmes bőrcipő, millió ránc a csöpp arcocskáján, s az állandó panasz: Amióta a Laci meghalt… Elvált, a sok cigi miatt stroke-ot kapott fiával él a régi lakásban. Nem sok öröme van.

Nem jöttünk későn? - biceg be Esztike, s csipogó kis hangján magyarázza, hogy milyen buta is ő, hogy elment csontkovácshoz és jól tönkre rángatta, lesz mit a doktor úrnak helyrehozni. Mi a véleménye doktor úr a Bach virágterápiáról? És a vízerek hatásáról? A mágneses kezelés jó lenne nekem?- teszi fel egymás után kérdéseit.

Esztike pcp-s nem lehet meggyógyítani, csak késleltetni a romlást. Férje szótlan, napbarnított életerős férfi, hordja kicsi, beteg feleségét mindenhová, hogy enyhítsen szenvedésén. Nagyon fehérbőrű, kékszemű kisfiukat gyakran hozzák magukkal. Esztike most mesélte el, hogy örökbe fogadott gyerek a kis Bence.

Eljövős nap van. Hiába dühöng 120 km es szél. Jönnek, jönnek az emberek.

Bereppen Bea Fehérvárról.  Kedves, fitos orrú, pimaszkás pofikájú fiatalasszony. Mindig nevet, villognak fehér fogai. Imádja a doktort, mert kisfiának születéséhez is hozzájárult. Meggyógyultam! –mondja fülig érő szájjal. Minden cisztám eltűnt, most jövök az ultrahangról. Meggyógyultam, meggyógyultam!- mórikálja magát, s ingatja kissé széles csípőjét, s oldalt fordulva látszik, milyen karcsú a dereka, s hogy ing, reng a formás melle a kötött pulcsiban, csak úgy táncol a nyakában a köldökig érő zöld lapos kövekből fűzött gyöngysor.

Én most megcsináltatok egy állapotfelmérést, és elköszönök. Jövőre újra jövök!

Köszi, mindent Pista bácsi! –s elviharzik.

A rendelő még mindig teli van. Ülnek tűkkel, dolgozik a lézerzuhany, surrog az ionizátor. Tétova köszönés feltűnően kreol bőrű, de nagyon sápadt, sovány lány áll az ajtóban, szőkített haja gumival összefogva, szűk farmer, sötét csipkeblúz, nagyon magas szárú csizma.

Tündi! –te vagy az? Már nagyon vártunk: - kiált fel az asszisztens. MI van veled?

Melanoma. Rossz a szövettanom. Voltam a Kék golyóban. Nem adom fel, még nincs áttét, nagyon korai állapotban távolították el, immunerősítésre jöttem. –S mutatja a felkarján a két centis ártalmatlannak tűnő kis heget.

Tündit egy éve ismertük meg. Berobbant a rendelőbe. Feketére szolizott bőr, világosszőke haj, Nőies melleit megmutató divatos blúz, keskeny, fiús csípőjén szűk farmer, magas sarkú szandál a lábán. Kacagós, nagyhangú lány volt.

Doktor úr, mit lát a fülembe? - kérdezte s kacéran tartotta oda formás fülét az orvosnak.  Férfi kell magának, maga nagyon jó csaj, belevaló, vidám, energikus, őszinte, megbízható. Ugye, nekem sex kell doktor úr? De a férjemnek nem. Azt mondja, csúnya vagyok, állandóan sérteget. Ne higgyen neki! Valószínűleg vele van baj. s így leplezi.

Ugye? Én is így gondolom. Sokat dolgozom. két munkahelyem is van, és versenyszerűen kosarazok. Két gyerekünk van. egyik cukorbeteg, de jól tudjuk kezelni. Egy jó pasi az kellene nekem doktor úr, meg szex, Ezt írja fel nekem! - hadarja egy szuszra - meg depi ellen valami jó tűt.

Tündi jött rendszeresen, nagyokat nevetett a doki pikáns történetein, besöpörte a bókokat. majd egyszer ragyogva állított be: Elválok. Találtam egy jó pasit. Isteni vele a szex, szeret, elismer, szeretik a gyerekeim is, elhozom megmutatni. Így is történt. Jóságos nagy mackó benyomását keltette a Tündinél láthatóan fiatalabb férfi, csodálattal nézett Tündire.

Egy év telhetett el, és most ….megtámadta a rák. Törékeny a boldogsága szegénynek! A gyerekei sorsáért aggódik.

Nyolc óra körül jár az idő. Még hárman ülnek a váróban.  Egy kisfiú a tévét kapcsolgatja: Jetix, Cartoon, Minimax Jetix, Cartoon, MiniMax.

Karcsika! – nyughass, mindjárt mi jövünk, ismételgeti egy magas, sovány, fekete ruhás nő. A tévé mellett, - az ő fülébe üvölt, - egy fiatalember ül mogorván. Magas, izmos, erősszálú szőkés haja kissé felnyírva, göndör lenne, ha hagyná megnőni. Kislányos alakú, mosolygós, barna vidámtekintetű nő sugdos a fülébe. szemmel láthatóan nyugtatgatja. Először van itt a férfi, rohadtul nem akart orvoshoz menni, különösen nem akupunktúráshoz! Utálja a tűket, nem hisz a hókusz- pókuszban. Ez az erőszakos kis nő cipelte ide, s már legalább másfél órája várnak- Idegesítő ez a zaj a Karcsika, a rendelőben meg felcsattan a kacaj! –A doki szórakoztatja a betegeket, ahelyett, hogy sietne. Ott szembe meg az a nő…

Erika ül a kanapén. Fülében már bent vannak a fogyós tűk, duplán, egyik oldalon a tartós, másikon a nagy húszpercesek. Túl rövid szoknyáját a derekáig felhajtotta, csak két aránytalanul vaskos combot látni, belső oldalukon, a combtőnél felhelyezve a masszírozó tappancsai.

Feri mérgesen, félve pillant feljebb, ahol a hatalmas túl fehér hason, a köldöktől két – két centire, a zsírégető pontokon tartja a másik tappancs párt. Hasa középvonalát sötét szőrszálak csíkja jelzi, s lent kivillan iszonyú pink színű csipke bugyija.

Erika arca mosolygós, kellemes, kedveskedve beszél, kacagós vidám a hangja, - jaj, nekem már nagyon kellettek ezek a tűk! Megint híztam vagy öt kilót. A Bahamákon voltunk, all inclusive - muszáj volt ennem, annyi finomságot nem lehetett ott hagyni. Most aztán szenvedhetek! –panaszolja kacéran villogtatva szemeit a tetovált, vékony szemöldökei alól, s lebiggyeszti szép, telt szintén pinkre tetovált ajkát.

A férfi dühösen pillant rá, undorodik, de vonzza is tekintetét az életvidám kövér nő.

Az asszisztens szólítja. Először van nálunk ugye, - kedveskedik. És nagyon nem akart ide jönni? Magára van írva.

A férfi lehajtja a fejét, sűrű szemöldöke alól mérgesen villantja rá világítóan kék szemét. Egy cseppet kancsal, ettől még bizalmatlanabb a tekintete.

Elcipeltek. –morogja. Beül a székbe. A doktor ügyesen, halkan mond néhány jellemző tulajdonságát, miközben a fülét vizsgálja:- nem tudja megvalósítani önmagát, pontos tervező, irányító egyéniség, de gátolják, vezetőnek kellene lennie, túl szigorú önmagával és másokkal szemben is, ezért ellenállásba ütközik. Ez megterheli a máját, rossz az emésztése. A gondolatokat is meg kell emészteni. Valami szomorúság, gyász érte a közelmúltban? Nem tud tőle megszabadulni? – sorolja az orvos, majd Feri pulzusát tapintja: csí hiány, aggódás, félelem…

Igen, igen… mondja álmélkodva, megenyhülve Feri. Kiderül, hogy középvezető egy gyárban, kevés a munka, el kell küldeni az embereket, ideges, nem tud aludni, rengeteget cigizik, ki van a gyomra, a menyasszonya fél éve halt meg mellrákban.

Irtózik a tűtől? –kérdezi a doki felesége.

Már nem! Szúrjon nyugodtan doktor úr!- mondja.

Csináljon, amit akar, csak segítsen! Ha lehet…

Megoldjuk! Melyik focicsapatnak szurkol? Én már egyiknek sem. Ez a Debrecen is! Nahát! Szégyen ennyi gólt kapni! És a Fradi, meg az Újpest… és már egymás szavába vágva szidják a magyar focit. Az omega alakú ránc Feri homlokán kisimult, tűri a szúrásokat, és feloldódva, megkönnyebbülten köszön el, s hetenként kétszer fog jönni – ígéri-

Még néhány perc, és vége a mai rendelésnek. Érdekes volt a mai napunk is. - Lelkesedik az orvos felesége.

Kiürült az agyam, elfáradtam - menjünk… Csoda, hogy bírod!

Adj egy pohár bort!

Hozom.

Születésnapi leltár (Mozaikok 70 év eseményeiből)

1939-1949

Kezdetben volt a boldog gyerekkor Dusnokon.

A falu a Gemenci erdő lábához simul, pár kilométerre a Dunától. Szerbek és horvátok, pontosabban bunyevácok lakják évszázadok óta.

Érseki cselédnek jöttek valaha az ősök, sok családnév utal erre.

A Koprivanaczok Kaproncáról, a mai Koprivnicaról származhatnak, de már a nagyszülők is Dusnokon születtek. Az idősebbek még ma is szívesen váltanak át magyarról bunyevácra, ha egymás közt vannak. A legfiatalabbak már alig- alig értik az ősi szót.

A falut csaknem teljesen körülöleli a Dunavölgyi–főcsatorna egyik ága, a Vajas. Nagyhídjáról bravúros fejeseket lehetett ugrani forró nyári napokon. Csendesebb szakaszait sűrűn benőtte a tavirózsa, teljesen elfedve a vizet a fényes, kerek levelek legyezőivel, amelyek közül büszkén emelték magasba fejüket a halványrózsaszín pompázatos virágok.

A vízparton hatalmas vadkörtefák csalogatták a méheket és a falusi gyerekeket ágaik közé.

Sok – sok gyerek volt a faluban. A Folyócskának nevezett utcán három focicsapatnyi fiú taposta ki a füvet, amelyet az itt legelésző tyúkok, libák meghagytak.

Koprivanaczéknál három fiú volt.

A papa meg a mama jártak a határba dolgozni, legtöbbször lovas kocsival. A fiúk amint nagyobbacskák lettek rendezték otthon az állatokat. Megetették a teheneket, disznókat, csirkéket. A kacsákat a Vajasra kellett kihajtani, fürdeni, legelni, „kiganézták” az ólakat, fölseperték az udvart, és játszottak, játszottak vég nélkül.

A Dusnoki asszonyok sokat dolgoztak. Sok kender volt a faluban, ebből fonalat fontak, kis kézi rokkákon, téli estéken, majd vásznat szőttek belőle, fából készült egyszerű szövőszékeken.

Különböző vastagságú, mintázatú, színes csíkos, hófehér, kockamintás tekercsek gyűltek a szekrényben a férjhez adandó lányok hozományaként. Ez volt a „tyenár”. Ebből készült a lepedő, az abrosz, az ingváll, a függöny.

A vásznat szövés után fehéríteni kellett. A Vajas partján, a napon száradtak a kelmék, a nagylányok őrizték. Ha a kacsapásztor fiúk nagyon belemelegedtek a játékba, és egy –két kacsa a vásznak felé totyogott, netán sárgászöld pacát ejtett rájuk, akkor aztán volt nemulass a fiúknak.

Jó játék volt a békarakétázás. Bicikli pumpával finoman felpumpálták a békákat a fenekükön át, majd a vízre tették. Szegény béka nem tudott lemerülni, s mikor hirtelen kitört belőle a levegő, mint a rakéta siklott a vízen. Volt nagy kacagás! Állatvédők még ekkor nem éltek Magyarországon. Még nem volt védett állat az ürge sem.

A fiúk megkeresték az ürgelyukakat, hurkot készítettek spárgából, a lyuk szájához helyezték, az egyik öntötte a vizet, a másik meg elkapta a menekülő kis állatot a hurokkal. Madzagon vezetve az ürgecsordát, versenyeztek, ki az ügyesebb ürgefogó.

Sok időt töltöttek az erdőben. Tehénlegeltetés közben is akadt sok érdekes lehetőség: madártojást szedni égbenyúló fákon lévő fészkekből, vaddarazsak odvát felgyújtani, aztán rémülten menekülni a támadó darazsak elől a vízbe, árva kisnyulat hazavinni, törött szárnyú madarat nevelgetni.

Emlék már csak a tanya, a halastó, a széltől susogó fehér nyárfák, az öreg cédrusok, a csőszök és csőszkunyhók, lovak, kutyák, sünök, varjak, a vidám futkározások a sváb tanyaszomszédok gyerekeivel a cserebogarak után a haragoszöld búzatáblákban, ahol olyan jó volt meghemperegni.

Szép emlék az általános iskola is. Kezdetben palatáblára írtak, nem volt még füzet. tankönyv. A Katekizmust tanulták horvátul, kívülről. később megjelentek a könyvek, füzetek, de nem volt táskája a gyerekeknek. Pista, a legidősebb, már ekkor ezermester volt. Elhatározta, hogy csinál magának táskát. A tanácsháza udvarán kidobált kartondobozokat látott. Válogatott belőle, majd egy rossz kerítésből kitört egy lógó deszkát, hazavitte. Ez lett a táska kerete, a kartonpapír az oldala. Jól sikerült, csinos kis táska lett. Zárat is eszkábált rá egy régi lakatból.

Nagypéntek előtt jött a gyónás. A bűnöket be kellett vallani. Loptam egy deszkát a táskámhoz. –suttogta a papnak.

Vissza kell vinni, csak úgy oldozhatlak fel. –mondta a plébános.

Szomorúan szedte szét a táskát, s visszavitte a deszkadarabot, s mérgesen hajította a kerítés tövébe.

Hazafelé kullogva a plébánia kerítése mellett, meglátott egy lötyögő lécet. Megfogta, s a kezében maradt. Nem kell ez ide –gondolta-, s új táskát csinált.

A legközelebbi gyónáskor a pap rákérdezett: a lécet, a táskádhoz, a plébánia kerítéséből vitted el? Igen-hangzott a válasz. Nem baj, nem kell visszavinned. Szép táska lett belőle.

Pista büszke és boldog volt. A pap meg jó pszichológus.

A második évtized /1949-1959

Az ötvenes években mindenkinek nehéz volt. A politika fokozottan sújtotta a nemzetiségieket. A szerbek, horvátok Tito láncos kutyái lettek, nem kaptak személyi igazolványt, korlátozva hagyhatták el a falut.

A beadási rendszer miatt nem csak az emberek, de az állatok is éheztek. Mesélik, hogy a lovak olyan gyengék voltak, hogy az istálló gerendájához kötötték őket, mert nem tudtak volna felállni.

A gyermekkor idilljét azonban nem csak a politika törte össze.

Az egyik napon Pista nagyon fáradtan tért haza a tehénlegeltetésből.  Messzi jártak, bent az erdőben, sok száraz gallyat gyűjtött, azt cipelte hazáig a hátán. Éjszaka arra ébredt, hogy nem mozdul a lába. Talán elzsibbadt, gondolta, de egyre rosszabb lett.  Aztán jött a reggel: orvosok, injekciók, parasztszekéren zötykölődés, esőben, a bajai kórházig, rémület, kétségbeesés.

A kórházban rettenetes állapot volt, nem volt gyógyszer, csak a szülők vérét kaphatta, köszönhetően jó vércsoportjának.

Egy zsidó orvos szerzett néhány penicillin injekciót a kisfiúnak, s azt mondta neki: hamarosan futni és focizni fogsz! Ez a mondat volt a remény szalmaszála évekig.

Aztán délszláv diszkrimináció, orvosi nemtörődömség, tévedések, szenvedés, gipszágy, két mankó, két bot, egy bot, műtétek, idegsebészet, s újra megtanult járni, nehezen, sántítva.

Nyilvánvaló volt, hogy dolgozni nem fog tudni, tanulnia kell, de mint a többiek Dusnokon, ő sem tudott jól magyarul. Egy falusi tanítónő, Fehér Rózsa, tanította magyarra. Gimnáziumba került. Itt sok jó tanár és sok jó barát várta.

Laczkó Zoltán tanár úr a matematikát szerettette meg vele, s később ő volt, aki arra inspirálta, hogy orvos legyen, mondván: a magad orvosa lehetsz.

A fizika, a rádiótechnika szeretete valahogy ösztönösen jött.

A régi kis barna bádog néprádiókból, amelyeken csak a Kossuth és a Petőfi adó szólt „világvevőket” alakított sorozatban, tanárainak is.

Megszerette a csillagászatot, távcsövet szerkesztett, a hajdani jezsuita csillagvizsgálóban fürkészték az égboltot.

Megtanulta a fotózást, előhívást, vakut csinált, levelezett fotóvegyszer előállítókkal,

rádió amatőrökkel, s minden életre kelt a keze alatt.

Sok barát vette körül. A KISZ-. BEN együtt szórakoztak, buliztak, dusnoki lányok szerelme feledtette vele betegsége hátrányait.

Leérettségizett, matek, fizika, biológia, kémia jeles, magyar nyelv és irodalom elégséges.

A harmadik évtized

1959-1969

Az érettségi után először a műszaki egyetemre került, de motoszkált benne tanárának mondata: a magad orvosa lehetsz, meg nehéz volt Pesten a közlekedés, s a következő év már az orvosi egyetemen találta Szegeden.

A tanulás volt számára a legfontosabb. Mindent tudni akart. Könyvtár, tudományos diákkör, labor, proszektúra, tanulás, tanulás, tanulás.

Idősebb volt a többieknél, tudatosabb, megfontoltabb, így aztán hamarosan ő lett az „AZ ÖREG”, volt évfolyamtársai ma is így szólítják.

Mindenki szerette a dóm téri kollégiumban. Szobájukban bömbölt az orsós magnó, a lányok mosták a nejlon ingeiket, a menzáról délben plusz kenyeret loptak, hogy legyen vacsora is, rossz biciklijét mindenki használta.

Sok jó barátja lett: Bikuci, Fő-fő, Kanyar, Nemecz Pali. Egy zakójuk volt, ebben jártak vizsgázni, felváltva.

Aztán elkezdett rádiót, tv-t javítani, mint korábban, otthon. A kollégiumi portás bácsi vette fel a rendeléseket, s előadások után ment házakhoz. A keresett pénz mindenkié volt.

A Hági nevű étteremben 5 forint volt egy halászlé, tíz egy üveg pezsgő , s ő boldogan fizette az egész csoport számláját. Ezért –e, vagy a jókedvéért, humoráért, de mindenki elfogadta, sőt. A zsidó professzorok gyerekei is befogadták őket, az állami gondozott jó barna Bikuci, a konok alföldi parasztgyerek, Fő-fő, s a mozgássérült délszláv fiú ott feszít a régi fényképeken a stílbútoros, zongorás szobákban a zsidó fiúk, lányok házibulijain.

Később mopedet vásárolt, s már ezzel járt haza Dusnokra, falusi lakodalmakba fényképezni. Jó négy óra volt az út, Vékony terliszter nadrágjában sokat fagyoskodott.

A képeket otthon hívta elő, a mama segített neki, egy irkába beragasztva megszámozta a felvételeket, s a rokonság ebből rendelt. Az ifjú pár kapott egy albumot. Elég jól lehetett keresni ezzel, de kellett is a pénz, mert a szülők nem tudtak miből adni.

Néha néger csoporttársukat is haza vitte. Többen akartak vele  fényképezkedni, mint a menyasszonnyal. Egy paraszt bácsi csodálkozva kiáltott fel: feketébb, mint a lovam orra! Először láttak négert a faluban.

Aztán vissza Szegedre, buli, tanulás, buli tanulás, tanulás. Megalakult Szegeden az első beat-zenekar a The Line. Az elektromos gitárjukat ő csinálta. Nagy dolog volt!

Nyaranta Dusnokon voltak, Bikuciék vályogot vetettek, hogy egy kis pénzt keressenek a leendő doktor urak,

Hat boldog év volt az egyetem. A várva várt diploma után Kalocsára kerül röntgenorvosnak, majd a tüdő osztályra. Hamarosan házasság Verával, nagy parasztlakodalom.

Az első lakás egy szoba, a kórház alagsorában, közös fürdővel. Az első tulajdon egy Lehel hűtőszekrény. Az emeleten lakott Gyöngyi, Nagy Pistával, Sótiék,  Beske, Juli , Mariann. A kollégiumi élet folytatódott. Közös főzések, bulik, hajnalokig tartó beszélgetések.

Érdekes a munka, Brányi Géza jó főnök, okos szellemes, lehet tanulni tőle sokat. A boldogságot fokozza, hogy megjön az első autó, egy Trabant-hykomat. „Sose hittem volna, hogy valaha vezetni fogok”.ismételgette, euforikusan. És kirándulások jöttek, csavargás, külföldi utak: háromévente nyugat, közben kelet: Lengyelország, Csehszlovákia, Erdély, NDK, Jugoszlávia, majd Ausztria, Németország, Franciaország, Benelux Államok, Olaszország… autóval, sátorral, camping gáz, gumimatrac, asztal, szék, a kocsi tetején, mindig négyen, Gyöngyiékkel.

Boldog évek voltak.

A negyedik évtized

1969-1979

Gondtalan, csavargós évekkel kezdődött a kalocsai élet. A hobbi módosult, tv antennagyártás kezdődött, alumínium csövek hevertek a kis szobában. tv erősítők készültek, hogy a magyar 1-2-n kívül a jugó rajzfilmeket is láthassuk.

Az események felgyorsultak. Az első igazi lakás a „zöld házban.”Sötétkék, sötétzöld falak, bőrgarnitúra, persze műbőrből, olajkályhák szerelése, parányi erkély, megszületik Virág. Csoda, boldogság, sok jó barát, „sabó Ágiék. Aztán pályázat beadva Paksra, gondozóvezetői állásra.

Siker! December végén költözés. Főorvosi, független állás, nincs ügyelet. Szép lakást adnak, szabad délutánok, kirándulás, diázás, fényképezés, kastélyok, dombok, tavak, az Alföld után elkápráztató. Új barátok a szomszédban: Kissék, Dallosék, Váczi –lányok. Filmezni kezd, bámuljuk a 6 mm-es mozgóképet, a hobbi bővül, autódiagnosztikai műszerek készülnek a konyhában, a fürdőszoba előhívó labor.

Új őrület a hifi torony, zenegyűjtés, Rádio Luxemburg, jugó URH, Cseke László… aztán névnapok, bulik, reggelig, Ivánék, Vassék, Molnárék, Fazekasék…

Megvesszük az első Ladát. Luxus, öröm ámulat, ez ám a kocsi. Kézi kuplunggal bravúrosan vezeti.

Aztán jön a pofon, halott kisbabánk születik, rubeola miatt. Döbbenet, bánat, felejteni akarás. Irány Görögország, Olaszország, a Grosz -.glockner.

Kölcsönökből megvesszük Szelidet. Favityilló, 5-ször 5 méter, nincs víz, nincs villany, nincs út, nem baj! Hétvégeken 19-en alszunk a 25 négyzetméteren. Vidámság, buli, éjszakai fürdések, bográcsban halászlé, sólet, iszogatás, naphosszat a gumimatracokon ringatózunk a vízen, a Nap még normális, nem éget agyon. Csak… Nagy Pista már beteg. túl van az agyműtéten, nálunk lábadozik Szeliden.

1977-ben megszületik Viktorka, nagy, nagy boldogság, mégis lett kisfiunk!

Találkozás az akupunktúrával, Évánk fogyókúrája kapcsán.

Tanulás teljes gőzzel, tanfolyamok Pesten, kínai orvosok, Lee asszony, Völgyesi Pali Kanadából, miden hétvége Pesten. Füstös szobácska Kulcsár Dezsőnél, tanulás, gyakorlatok, szorgalom, rácsodálkozás, ámulat, próbálkozás, siker! Siker!

Gyakorlás, magolás,lemondás, utazás télen- nyáron, vonattal, busszal, autóval, kitartás, különös érzék, ráérzés, és nagy siker.

Az ötödik évtized

1979-1989

Ez már nagyon gyorsan repült el. Szinte egy pillanat volt. A gyerekek iskolába jártak, közben a Gondozó mellé költöztünk az akkori Lenin utcába. Szép családi házzá varázsoltuk a régi fogorvosi rendelőt.

Pénzünk még alig volt, de minden barát segített, kalapált, vésett, bontott, falazott, betonozott: Haaz Józsi, Pistink, Hornyák Pista, Kanczler, Pach Pisti, Oláh Laci, Kun Józsi, Kiss Józsi, Csizmadia Endre, Ivánka főzött, kozmált néha… szép volt.

Nagy kert, fák, oltás, szemzés, kertészkedés az újabb hobbi.

Közben gyönyörű szelidi nyarak, Ibi nénivel, kis Melindával, kacagós Tormáné Éviékkel, Géza papával, a gyerekeinkkel, Csöpike és Jennike kutyákkal.

A legnagyobb álom is beteljesült, márkáért, amit évtizedekig gyűjtöttünk egy nagy Mazdát vettünk Ausztriában.

Külföldi utak következtek a gyerekekkel, Antiékkal, jó volt a munkahely, dolgozott a népi ellenőrzésnél, a vöröskeresztben, a szakszervezetben, társadalmi munkában, közben névnapok, bulik reggelig.  És megkezdődik az intenzív akupunktúra. Fél Dunaújváros jár busszal a rendelésre, és siker, siker, és pénz. Örülünk, végre nem hónapról hónapra kuporgatunk, boldogan vásárolunk, lecseréljük a régi gépeket, bútorokat, képeket veszünk, utazunk. Talán a legszebb tíz év ez volt.

A hatodik évtized

1989-1999

Virág egyetemista Pesten, Viktor gimis. Lelkesen fogadjuk a rendszerváltást. Lázadozó reform kommunistákkal értünk egyet, lelkesedünk Gorbacsovért, Pozsgaiért.

Sokkal jobban élünk, jól megy az akupunktúra, nőnek a lehetőségeink.

Két autót tartunk, a Ladát nem adtuk el. Szelidet állandóan bővítjük, már van víz, villany út, fürdőszoba..

Virág befejezi az egyetemet, Pesten dolgozik, hamarosan férjhez megy. Új családtagok jönnek: Tomika, Margó, nagy vidám lakodalom a Halászcsárdában, minden barátot meghívtunk.

Aztán lakást veszünk a gyerekeknek Margóval közösen Pesten, ehhez még kölcsön is kell, még most is Pach Pisti, Kiss Jóska a segítség.

Tomika megveszi Bellát a basszet handot Virágnak.

Itthon Dzseni, Csöpi, cicák, nagy baráti társaság, Pista a zenész a hifi toronnyal, szilveszterek, táncos bulik, jó élet.

Közben már régen elment Nagy Pista, Homokmégyi papa, szegény mama Virág esküvője előtti héten, később dusnoki papa, majd Laci is. Tragikusan fiatalon Éva is meghalt.

Az akupunktúra egyre népszerűbb. Éjjelekig munka, rácsodálkozás, munka megszállottan, majd figyelmeztetés: ritmuszavar, kórház, vissza kell venni az iramból.

Közben Viktor is diplomát szerez. A tv-ben operatőr lesz.

Eladjuk a homokmégyi és a dusnoki házat is, lakást veszünk Pakson Viktornak.

Jön még egy sérvműtét, gyors gyógyulással, és munka, munka, hétvégén Pest, Szelid.

Boldog évek, család, barátok, sikerek, pénz.

A hetedik évtized

1999-2009

Megszületett az első unokánk, Marcika. Öröm, öröm, csoda.

A következő évben megjött Balázska. Boldogság, ámulat. Két unokánk van, munka, siker, egészség, pénz, elégedettek vagyunk.

Közben ritka tüneményt láttunk, teljes napfogyatkozás volt.

Virágék egy régi házat vesznek Pestlőrincen. A fiúk szépek, okosak, sokszor vannak itt, vagy mi megyünk, szoros kapcsolatban élünk velük, nagyon jó, boldogok vagyunk.

Viktorka megtalálja Andikát, Szekszárdra költözik. Ketten maradunk a két kutyával.

Autót veszünk nekik, Virágék házát felújítjuk, közösen, kölcsönt is felvéve.

Gondozó, akupunktúra, kerti munka, és pénz. Jól élünk.

A mama nyugdíjas lesz, nehezen éli meg.

A régi Mazdát eladjuk jelképes összegért Marika néninek, aki a fiúkra vigyázott pót -nagymamaként.

Papa egy automata Toyotát vesz! Nagy –nagy öröm. egy igazi automata. Sokat kellett dolgoznia, hogy teljesüljön az álom!

A Suzukit kis Fordra cseréljük.

Viktoréknak lakást veszünk Szekszárdon.

Szelidet felújítjuk, bútort cserélünk.

Jön egy aranyér műtét, gyors, sikeres, s megy tovább a verkli: Pest, Szekszárd, Szelid, kert, akupunktúra, gyerekek. Dédi már több éve itt él Pakson, Viktor lakásában.

És eljött a mai nap!

Papa 70 éves! Sose hittem volna, hogy ezt megérem.- mondogatja.

Megritkultak a barátok. Csupa özvegyasszony a régi társaság. Nincs már buli, zene, csak a „Satra szimpózium” jön össze néha, és az öreg senorok klubja nyújt vidám férfibarátságot, evés –ivási lehetőséget.

Az erő már kicsit fogy, a türelem is, a járás egyre nehezebb, a gyógyszer több, a haj őszül, ritkul, de a lelkesedés még majdnem a régi! A kitartás változatlan: „Ha én feladtam volna, már rég tolókocsiban lennék!” –hangzik gyakran az okítás.

S dolgozik reggel nyolctól kettőig majd otthon estig tovább. A gyerekekért csinálom, mondja, nekem már nem kell semmi.

A három család motorja, luxusainak finanszírozója, a fáradhatatlan „munkás”, aki még nagyon szeret dolgozni, éljen soká a 70 éves papa!

Elhangzott 2009. április 13-án, Pakson a Dolce Vita étteremben.

Azóta Viktor és Andi összeházasodtak, szép lakodalmuk volt, s áprilisra várjuk a harmadik unokánkat, a kis Viktorkát.

Papa 2011. január óta „sírig „szabadságon van –mondja, s élvezi az éjszakát, nappal meg csicsikál, de az akupunktúra megy tovább.

Megöregedtünk, egy perc volt az életünk. Vagy csak úgy tűnt?

2011. 02. 18.