A sztrájktábla
December van. 2007 decembere. Nagy hóesésre ébredtünk. A teraszt is belepte a hó. Az oszlop mellett éles szélű, szikrázó, csillogó minitűzhányó emelkedik. Az udvar eltűnt. Félméteres fehérség mindenütt. A borókák alakjukat vesztve hajolnak földig a hó súlya alatt.
A meggyfa körül nagy élet zajlik. Apró, színes madarak lepik el a madáretetőt. Honnan kerültek elő? Tegnap még egyet sem láttam! –Pár percig figyelem őket. A cinkék illedelmesek. –Odareppen egy, kikapja a magocskát, s huss… már a fa tetején ropogtatja. Mehet a következő éhes madár…majd újra sorban áll ,ül az első, magocska, huss, jön a másik… Közösségi érzelmű madarak.
A meggyvágó már erőszakosabb. Leszáll, majd sebesen betelepedik az etetőbe, forgolódik, hogy senki ne férhessen mellé, s míg jól nem lakik, más nem tud kivenni egy falatkát sem, testével zárja el a kijáratot. Nekem, nekem, nekem…Önző madár.
A verebek a legerőszakosabbak Ha felfedezik az etetőt a többi madár elbúcsúzhat az élelemtől! Jönnek csapatostól, nagy hanggal, rászállnak a madáretető tetejére, ing, leng a kis házikó, Kiszóródik a napraforgó, kendermag… Sebaj, a földre reppen a csapat, és mindent elpusztítanak. Nekünk is jár, mi is madarak vagyunk, mi is éhesek vagyunk, nem csak az énekesek… Parazita madarak.
Az embercsoportok a madárvilágban is leképeződnek. –gondolom, miközben dobálom a havat, hogy el lehessen jutni a kapuig.
Bent a lakásban kellemes meleg van. A fiúk már megitták a kakaójukat, s pizsamában nézik a Cartoon Network legújabb sületlenségeit.
A felnőttek, a szüleik, még alszanak. A papa is.
Igyekeznek kipihenni a multik által kikényszerített egész heti hajszát a fiatalok, a hetven év felgyülemlett fáradtságát ő.
Lassan mindenki felébred. –Kávék, nyújtózások, mosolyok, gyűrött arcok. A gyerekek félig alvó apjukat támadják le, teljes erővel dögönyözik, másznak rajta, birkóznak, ütnek, csiklandoznak. Egy kávéscsésze villámgyorsan dől az oldalára, folyik az illatos lé a fehér hímzett terítőre. Bella kutya lomhán mozdul az asztal alatt, nehogy rácseppenjen a kávé.
Fő az ebéd. Húsleves illata száll, mit sem ér az elszívó. A tévében vijjogva köröznek az autóversenyzők. Reikönnen, Hamilton…
A hó nagy, puha pelyhekben hullik, rendületlenül. A gyerekek boldogok. Öltöznek, ki akarnak menni azonnal. Egy kis szokásos csetepaté: Nem ezt a nadrágot, a másik dzsekit, ez rossz cipő, nem kell sál, hol a sapkám, ez az enyém, add ide te hülye… a másik a tied, ezt én akarom… nem veszem fel a pulcsit…
Míg folyik a vita, kiszaladok, hogy lapátoljak újra egy kis járatot, hogy ki tudjanak jönni a gyerekek.
A gyári, új hólapátom ócska. Műanyag, hajlik, bután kunkorodik a vége, nem lehet vele boldogulni.
A garázsban van a régi lapátom. Előkeresem. A gimi portása, János csinálta nekem. Egy lécre rászögelt egy téglalap alakú farostlemezt, a szélére alumínium csíkot erősített. Könnyű, éles széle jól „viszi” a keményebb havat is.
Sietve dobálom a havat, oda ne égjen bent az ebéd!
Kirontanak az unokáim. Az udvar minden négyzetcentijét berohanják. A szűz hó sima paplanát élvezettel tiporják szét a csizmás lábacskák. Hóembert, hóembert építsünk, szánkózzunk, hógolyózzunk… visítoznak. Majd a kisebbik, Balázs, megtorpan, rám bámul.
Mami!-te mivel lapátolsz? Micsoda buta kérdés!- nem értem! Hogy-hogy mivel? Háborgok- hólapáttal!
A gyerek áll, néz, gondolkodik… majd megszólal:-Mami! Ez „sztájktábla”
Mit mondasz Balázska?- kapom fel a fejem. Ez nem hólapát mami, hanem „sztájktábla „-Miért ezzel lapátolsz?
Olyan szokatlan a szó ebben a környezetben, hogy alig tudom felfogni! Micsoda??? Süket vagy mami, veszíti el a türelmét a gyerek. Sztrájktábla!!! – kiabálja, az r r r betűt próbálja jól ejteni megropogtatva.
Percekig álmélkodok, mire felfogom a XXI. században szocializálódott gyerek kép és fogalomvilágát…. és kibuggyan belőlem a nevetés! Hát persze….sztrájktábla… sztrájktábla… hahotázok, és felemelem jó kis könnyű hólapátomat, és ráképzelem a farostlemezre a feliratot:” monnyon le”!..... Tényleg sztrájktábla, kisfiam, ez sztrájktábla, csak most hasznosabb funkciója van. Nevetve puszilom össze bölcs kis unokámat, s elhatározom, hogy ezt le fogom írni.
Őszi jegyzet (2oo6. szeptember 23. )
Unokáimmal a Duna parton ülök. A fiúk várat építenek a nagy szürke kövekből.
Ragyogó napsütésben fürdik a táj. A szél inkább tavaszt idéz. A gesztenyefák lombja még harsogóan zöld, de itt-ott nyílik már néhány tüskés gubó, s kivillan a zöld burokból megszülető gesztenyék fényes barna héja.
Tobzódnak a színek. A szürke kövek fölött a parton fehér lepkeraj köröz. Amott a mézszínű darazsak napoznak az őszi fényben. Egy hegyes kődarab kiálló élén kék szitakötő billegteti egyensúlyozva szárnyait.
A Duna vize mintha állna, kéken fodrozódik, meg- megcsillannak apró hullámai. Sirályok fehér szárnya feszül a valószínűtlenül kék égre.
Körülöttem a zöld szín millió árnyalata. Hihetetlen hányféle növény él itt egy négyzetméternyi területen: Lósóska nagy lapátlevelei harsognak sötétzölden, bordó erezettel. Vadárvácska szürkészöld apró fodrai bújnak meg a kövek között, sárgászöld levelű pitypang nyújtja a szélnek fújókájának fehér bóbitáját, repülnek is már az apró ejtőernyők.
Szeder szúrós mélyzöld indája kúszik lábam alatt tekeredve, olajzöld bokrocska büszkén emeli különös, szabdalt lombját a kövek fölé.
Amott egy kerti paradicsom megkésett virágai sárgállnak a méregzöld háttérben. Lent a parton a fű zöldjét, mintha tavasz lenne, apró citromsárga virágok pettyezik. A fűzfák ága-levele zöld-ezüst, sápadt zöld akácia bokor ingatja szimmetrikus levélzetét a gyenge szélben. Kerti mimózák eltévedt testvére.
Távolabb a vízen ladikok sötétlenek. Korhadó fájuk talán rég elporladt kezek nyomát őrzi. Egyikük süllyedőben.
A komp most indult el a túlsó part felé. A másik irányban az atomerőmű kéményeinek nek kontúrjai jelzik a századot.
Béke és idill… Béke és idill??
Két napja verték szét Pesten a tévé épületét. Az ország a politika miatt két táborra szakítva
öli egymást hosszú ideje szóval, most már ténylegesen is kővel, vasdoronggal, vízágyúval. Magyar a magyart!
Ki a magyar? Mi a magyar? Most Berzsenyivel kellene válaszolni! „rút szibarita váz,”???
Barátok és testvérek fordulnak egymás ellen, férjek és feleségek között vad viták a politika miatt.
Ki a baloldali, ki a jobboldali? Milyen újságot olvasol? Melyik tévét nézed? Családi összejöveteleken kínosan kiemelkedő a téma! Kinek jó ez? Mit akarunk? Miért? Meddig fajul? Ez a szabadság? Mi történt velünk??? Miért lett a gyűlölet a legerősebb érzés bennük?
ECCE HOMO-mondaná Ő, ott fent, a nagy varázsló, ha szóra méltatná az eltorzult XXI. századot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése