Gimi után, a Konzervgyárban
A gimi szép, de távoli emlék számomra. Nem tudtam, mi lesz velem? Hová jelentkezzem továbbtanulni?
Orvos vagy tanár – ma így emlékszem, ez volt a tét. De lehet, hogy nem egészen így volt.
Én inkább valami különlegeset akarhattam, de nem volt senki, aki motivált volna? Így aztán az ELTE mellett döntöttem.
Thomas Mann és Nagy Gyula tanár úr az oka a magyar szaknak, kitűnni vágyásom a néprajzot választotta mellé.
Akkoriban vidékiek nem egykönnyen jutottak be a pesti bölcsészkarra.
Én is megkaptam az elutasítást, olyan kiegészítéssel, hogy a bajai tanítóképzőbe felvesznek, oda mehetek!
Földényi Vera a tanítóképzőbe, na, azt aztán nem!!
Talán nem volt jó a származásom Budapestre. (E-kategóriás voltam. Nem munkás, nem paraszt, EGYÉB)
- Na, akkor munkás leszek!!
Ez volt a kor „kiskapuja”. Ha egy évet dolgoztál, olyan „osztályba” kerültél, amely a munkahelynek megfelelt.
Némi ismertség segítségével konzervgyári segédmunkás lettem Kalocsán. Bakos Éva apukája beprotezsált a gyári laborba.
Faládában cipeltük fel a savanyúságmintákat, befőtteket a laborba.
Ott felbontottuk, s a savanyúság lé összetételét, savtartalmát, állagát vizsgálták a mérnökök, meg mi is. Annyi finom savanyúságot ehettünk, hogy egy életre elég lett volna.
Megkóstoltuk a „zakuszkát” is.
Sűrű paradicsommártásban, puha, sárga paprika szeletek lapultak, az üveg tetején olaj úszott. – Nekünk nem ízlett! Az oroszoknak szállították, fillérekért.
Három műszakban dolgoztunk.
Éjjel a sötét gyárudvaron vágtunk át, beléptünk az üzembe, a gyártó sorra. Forró pára édes-savanyú szaga vágta mellbe az embert, ha kinyitotta a fényes vasajtót. Nagy autoklávok, szuszogtak, sisteregtek, egyforma üvegek forogtak körbe –körbe, másokat akkor emeltek ki a forró tartályokból.
Fehér ruhás emberek sürögtek, forogtak, fénylett az arcuk.
A gőzből kivált egy magas-nyúlánk nőalak, fehér köpenyben, Sildes sapkája hetykén ült a feje búbján, alágyűrve kontyba hosszú hajzuhataga.
Pimaszkás, pisze orrát mozgatva ellenőrizte az ecetes levegő töménységi fokát, duzzadt fodros szépformájú nagy szája mosolyra húzódott: „na, csajok, megjöttetek?”
Innen vigyetek mintát, az előző autokláv elpuhult. Az a disznó Jóska megint nem figyelt a hőfokra! Kértek egy kis körtebefőttet? Válasszatok!
„Ébresztő lusta fickók! Vigyétek már a ládákat! Betenni a következő adagot, kiabálta, közben élénken, gesztikulált hosszú ujjú, mozgékony kezével.
„Gyerünk, gyerünk” – integetett legyező mozdulatokkal, s kivillant min a 32 foga. – Ő volt Gizi, a pesti műszakvezető lány!
Nem volt több 20-21 évesnél.Talpraesett,önálló,igazi munkáslány- típusa, pesti munkásszülők élelmiszer ipari technikumot végzett lánya.
A gyár munkásszállásán lakott, három műszakban dolgozott, felelősségteljes munkát végzett, irányította a műszak ötven, hatvan dolgozóját.Gizi erőskezű, határozott, kicsit durva lány volt. Tartottak tőle a nála jóval idősebb, tapasztalt munkások is, de mégis szerették, mert tudták, hogy Gizi megvédi őket a magasabb főnökségtől.
Ő is csodálatom tárgya lett. Összebarátkoztunk.. A téli hónapokra befogadott a szobájába, a kis hatszobás szállóra.
A mellettünk lévő szobában az öreg mérnök lakott, a labor főmérnöke volt, mondták, hogy deklasszált elem. Én nem tudtam mit jelent ez pontosan. Keserű, elégedetlen ember volt, mindig morgott valamiért.Hol azért, mert nem tudott aludni a nevetgélésünktől,hol hangosan szólt a rádiónk, hol sokáig lefoglaltuk a közös fürdőszobát.
Mi meg dühöngtünk, hogy nem húzza le a wécét pisilés után, és büdös van.
Jókat beszélgettünk Gizivel, nekem ismeretlen volt az ő világa. Ekkoriban még nem volt kávé, sőt tea sem nagyon, csak planta-tea, valami teapótlóféle.Gizi Pesten már hozzájutott igazi orosz teához, s ezt a fekete teafüvet szórta a kis rezsón felforralt vízbe,két három percig főzte, isteni illat terjengett a szobában, s ezt a sűrű fekete folyadékot ittuk cukor nélkül, hogy bírjuk az éjszakát. Hajnali három körül volt a legrosszabb, majd leragadt a szemünk a laborban, ha már világosodott éledtünk. Két fiatal mérnökkel műszakoztunk. Az egyik a volt osztályfőnököm, Bartek tanár úr öccse volt, Bartek Pista.Mókás arcú, csúnya férfinek láttam, kedves volt velünk, de mi Gizivel kinevettük.
A másik, Farkas Sanyi, kissé hunyorgó szemű, rosszkedvű, fefjájós pasi volt. Könyökén támaszkodva ült egész nap, bámult ki az ablakon, hallgatott .S ose volt jó neki semmi, ha felbontottuk az üveget, az volt a baj, ha nem, akkor az.
Vöröshagyma szállítmányok nedvesség, és szárazanyag tartalmát is mértük a laborban. Apró üvegtégelyeket parányi súlyokat rakosgattunk csipesszel a kis mérlegekre órákon át. Dög unalom volt, utáltuk. Sanyi tudta, s néha megcsinálta helyettünk. Szó nélkül odaült valamelyik mérleg elé, és mért, számolt,egy hang nélkül,fél délelőtt. mi meg lemehettünk a gyártásra, Gizihez, traccsolni, befőttet enni.
Gizinek tetszett Sanyi, de ő nem bírta az ilyen harsány, vidám nőket. Én öregesnek láttam őt, lehetett harminckét- harminchárom éves. Én tizennyolc.Velünk abszolut nem törődött,, ránk se hederített, Pedig Bakos Éva nagyon szép kislány volt, hatalmas, barna, meleg szemekkel.Engem talán ritkábban bántott, mint a többieket, ezért csúfoltak vele.Az öreg mérnökre mindketten haragudtak mert állandóan letolta őket valamiért.
Érdekes az élet! "Húsz- huszonöt év múlva találkoztam Sanyival. Egy solti orvosnő lett a felesége,aki a férjemet tanította vénázni a kalocsai kórházban valaha. Kitörő örömmel ü dvözölt ismerősként, s ettől kezdve sose felejtette el többé a névnapomat, mindig elsőként köszöntött fel, kicsit túl vidámnak tűnt.Többször jártak nálunk a feleségével,s utoljára egy kínai szerző négykötetes könyvét hozta nekem a könyvespolcáról, mint kedvenc könyvét, amelyet nekem szánt. Szégyenkezve vallom be, hogy még mindig nem olvastam el, pedig valami oka biztosan van,hogy nekem adta. Elkezdtem, de úgy éreztem, nem érdekel. egyszer, valamikor majd elolvasom.
Sanyi két vagy három éve meghalt infarktusban.Sok éve már leszázalékolták depresszió miatt.Voltunk a temetésén. Szar érzés volt. Azóta már bájos, jóságos felesége is meghalt tüdőrákban.,két okos lányuk van, egyik könyvtár szakon végzett, a másik jogász.
Vissza Gizihez! Meghívott Pestre.Életemben először voltam éjszakai szórakozóhelyen, a Savária bárban. Nagyon érdekes volt.Este tízkor értünk oda. Sorban kellett állni, majd egy szűk lépcsőn, egyesével engedtek le bennünket, egy terembe,ahol le kellett adni a jegyeket,s így ülhettünk le érkezési sorrendben a kis , kerek asztalokhoz.Bent félhomály volt, valami különös illat terjengett, halk zene szólt.Később láttam, hogy zongora, szaxofon és dob szolgáltatta a zenét.Fehér, édes bort ittunk, jó hűvös volt,táncoltunk.Gizi fiúja elhozta a barátját, hogy ne legyek egyedül Csendes, kedves srác volt,Tominak hívták, hajnalban sétáltunk a Halászbástyán, mutogatták nekem a pesti panorámát,pirosas volt az ég, felkelőben volt a nap, szép volt,különös hangulatú. Világos lett, mire hazaértünk. Giziék lakását kicsinek, szegényesnek láttam,szülei műveletlennek ,durvának tűntek, pedig kedvesek voltak velem. Elmesélték, hogy a fiuk bukdácsol oroszból, jó lenne, ha közelebb laknék, s korrepetálnám.Másnap jöttünk vissza Kalocsára, mert dolgoztunk.
Amint kitavaszodott, kismotorral jártam újra dolgozni volt egy Panni robogónk, közösen apámmal, de én büszkén jártam vele, bár néha cserbenhagyott, s akkor gyalogoltam.
Hamarosan eljött az egyetemi jelentkezés ideje. Molnár zsuzsa, volt gimis sporttársam, aki a szegedi tanárképzőn tanult, felhívott, hogy jelentkezzem Szegedre, mert ott együtt röpizhetnénk újra, a Szegedi Kenderben, amely NBI-es csapat, s az edző is szólna az érdekemben, jelentkezzek orosz szakra, oda könnyebb bejutni-s én magyar- orosz szakra beadtam a papírjaimat,besorolásom már nem -egyéb- volt, hanem segédmunkás.Nem tudom ez önmagában elég volt e, vagy szólt -e az edző az érdekemben, de tény hogy felvettek,s szeptemberben megkezdődött az új életem Szegeden.
A gyár munkásszállásán lakott, három műszakban dolgozott, felelősségteljes munkát végzett, irányította a műszak ötven, hatvan dolgozóját.Gizi erőskezű, határozott, kicsit durva lány volt. Tartottak tőle a nála jóval idősebb, tapasztalt munkások is, de mégis szerették, mert tudták, hogy Gizi megvédi őket a magasabb főnökségtől.
Ő is csodálatom tárgya lett. Összebarátkoztunk.. A téli hónapokra befogadott a szobájába, a kis hatszobás szállóra.
A mellettünk lévő szobában az öreg mérnök lakott, a labor főmérnöke volt, mondták, hogy deklasszált elem. Én nem tudtam mit jelent ez pontosan. Keserű, elégedetlen ember volt, mindig morgott valamiért.Hol azért, mert nem tudott aludni a nevetgélésünktől,hol hangosan szólt a rádiónk, hol sokáig lefoglaltuk a közös fürdőszobát.
Mi meg dühöngtünk, hogy nem húzza le a wécét pisilés után, és büdös van.
Jókat beszélgettünk Gizivel, nekem ismeretlen volt az ő világa. Ekkoriban még nem volt kávé, sőt tea sem nagyon, csak planta-tea, valami teapótlóféle.Gizi Pesten már hozzájutott igazi orosz teához, s ezt a fekete teafüvet szórta a kis rezsón felforralt vízbe,két három percig főzte, isteni illat terjengett a szobában, s ezt a sűrű fekete folyadékot ittuk cukor nélkül, hogy bírjuk az éjszakát. Hajnali három körül volt a legrosszabb, majd leragadt a szemünk a laborban, ha már világosodott éledtünk. Két fiatal mérnökkel műszakoztunk. Az egyik a volt osztályfőnököm, Bartek tanár úr öccse volt, Bartek Pista.Mókás arcú, csúnya férfinek láttam, kedves volt velünk, de mi Gizivel kinevettük.
A másik, Farkas Sanyi, kissé hunyorgó szemű, rosszkedvű, fefjájós pasi volt. Könyökén támaszkodva ült egész nap, bámult ki az ablakon, hallgatott .S ose volt jó neki semmi, ha felbontottuk az üveget, az volt a baj, ha nem, akkor az.
Vöröshagyma szállítmányok nedvesség, és szárazanyag tartalmát is mértük a laborban. Apró üvegtégelyeket parányi súlyokat rakosgattunk csipesszel a kis mérlegekre órákon át. Dög unalom volt, utáltuk. Sanyi tudta, s néha megcsinálta helyettünk. Szó nélkül odaült valamelyik mérleg elé, és mért, számolt,egy hang nélkül,fél délelőtt. mi meg lemehettünk a gyártásra, Gizihez, traccsolni, befőttet enni.
Gizinek tetszett Sanyi, de ő nem bírta az ilyen harsány, vidám nőket. Én öregesnek láttam őt, lehetett harminckét- harminchárom éves. Én tizennyolc.Velünk abszolut nem törődött,, ránk se hederített, Pedig Bakos Éva nagyon szép kislány volt, hatalmas, barna, meleg szemekkel.Engem talán ritkábban bántott, mint a többieket, ezért csúfoltak vele.Az öreg mérnökre mindketten haragudtak mert állandóan letolta őket valamiért.
Érdekes az élet! "Húsz- huszonöt év múlva találkoztam Sanyival. Egy solti orvosnő lett a felesége,aki a férjemet tanította vénázni a kalocsai kórházban valaha. Kitörő örömmel ü dvözölt ismerősként, s ettől kezdve sose felejtette el többé a névnapomat, mindig elsőként köszöntött fel, kicsit túl vidámnak tűnt.Többször jártak nálunk a feleségével,s utoljára egy kínai szerző négykötetes könyvét hozta nekem a könyvespolcáról, mint kedvenc könyvét, amelyet nekem szánt. Szégyenkezve vallom be, hogy még mindig nem olvastam el, pedig valami oka biztosan van,hogy nekem adta. Elkezdtem, de úgy éreztem, nem érdekel. egyszer, valamikor majd elolvasom.
Sanyi két vagy három éve meghalt infarktusban.Sok éve már leszázalékolták depresszió miatt.Voltunk a temetésén. Szar érzés volt. Azóta már bájos, jóságos felesége is meghalt tüdőrákban.,két okos lányuk van, egyik könyvtár szakon végzett, a másik jogász.
Vissza Gizihez! Meghívott Pestre.Életemben először voltam éjszakai szórakozóhelyen, a Savária bárban. Nagyon érdekes volt.Este tízkor értünk oda. Sorban kellett állni, majd egy szűk lépcsőn, egyesével engedtek le bennünket, egy terembe,ahol le kellett adni a jegyeket,s így ülhettünk le érkezési sorrendben a kis , kerek asztalokhoz.Bent félhomály volt, valami különös illat terjengett, halk zene szólt.Később láttam, hogy zongora, szaxofon és dob szolgáltatta a zenét.Fehér, édes bort ittunk, jó hűvös volt,táncoltunk.Gizi fiúja elhozta a barátját, hogy ne legyek egyedül Csendes, kedves srác volt,Tominak hívták, hajnalban sétáltunk a Halászbástyán, mutogatták nekem a pesti panorámát,pirosas volt az ég, felkelőben volt a nap, szép volt,különös hangulatú. Világos lett, mire hazaértünk. Giziék lakását kicsinek, szegényesnek láttam,szülei műveletlennek ,durvának tűntek, pedig kedvesek voltak velem. Elmesélték, hogy a fiuk bukdácsol oroszból, jó lenne, ha közelebb laknék, s korrepetálnám.Másnap jöttünk vissza Kalocsára, mert dolgoztunk.
Amint kitavaszodott, kismotorral jártam újra dolgozni volt egy Panni robogónk, közösen apámmal, de én büszkén jártam vele, bár néha cserbenhagyott, s akkor gyalogoltam.
Hamarosan eljött az egyetemi jelentkezés ideje. Molnár zsuzsa, volt gimis sporttársam, aki a szegedi tanárképzőn tanult, felhívott, hogy jelentkezzem Szegedre, mert ott együtt röpizhetnénk újra, a Szegedi Kenderben, amely NBI-es csapat, s az edző is szólna az érdekemben, jelentkezzek orosz szakra, oda könnyebb bejutni-s én magyar- orosz szakra beadtam a papírjaimat,besorolásom már nem -egyéb- volt, hanem segédmunkás.Nem tudom ez önmagában elég volt e, vagy szólt -e az edző az érdekemben, de tény hogy felvettek,s szeptemberben megkezdődött az új életem Szegeden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése