Szerda reggeli utazás
Megszólal a rádió. Negyed hét van. Hű de álmos vagyok! Bezzeg 3- kor, éber voltam, még 43o - kor néztem az órát. Jó meleg az ágy. Forróságot érzek, mintha lázam lenne, ég a légcsövem, az orrom eldugult. Megfáztam tegnap, vagy csak nagyon elfáradtam? Viktorék lakását festettük. Úgy látszik, nem bírom már úgy a munkát, mint régen! Fáj a derekam, recseg-ropog a gerincem, ahogy forgolódok az ágyban. Jó, hogy még egy kicsit alhatok.
P. az első hangra kipattan az ágyból. Illetve súlyos mozdulatokkal lecsúszik az ágy vége felé. Szegényt beszorítom, mert utálok belül aludni. Lehet, hogy mégis helyet kellene cserélnünk. Nehéz így neki felkelni. Sajnálom, mert ő is rettenetesen álmos minden reggel. Állandóan fogadkozik, hogy ha egyszer nyugdíjas lesz, egész éjjel tévét néz, olvas, s egész nap aludni fog. Lelkiismeret furdalásom van minden reggel, hogy én már nem dolgozom.
Fejemre húzom a paplant. Érzékelem, ahogy öltözik. Ing, leng az ágy… trikó, nadrág, ing, cipő. Már az öltözködés is nehéz neki. Hallom csoszogó lépteit, ahogy vonszolja magát kifelé. Koppan a parkettán a botja. Lassan öt éve, hogy csak bottal tud járni. Az ajtónál megáll, megnézi a barométert, szertartásosan. Nyílik az előszoba ajtaja, félálomban hallom.
Ekkor pattanok ki az ágyból. Megszédülök. Visszaülve kotorászom lábammal a papucsomat. Iszonyú merevek az izületeim. Ez új dolog, az első néhány lépést egy marionett figura teszi meg.
Konyha, villany fel, vízmelegítő be. Bögre, kávé, víz, zöldtea filter, forró víz ide-oda, tej fél zsemle… asztalra… kilötyögött, a fene…
Reggeli kész, az asztalon. Zuhanás vissza az ágyba… gyorsan fejemre a paplan… álom. Adsz egy tiszta pulcsit? - hallom kintről. Ugrás, szekrény, pulcsi, konyha, letesz, vissza, ágy, álom. Nem adnál egy másik köpenyt? De, mormogom fél kómában. Ugrás, keres, ki, vissza… álom.
Rádió bömböl: válság, tartozás, bux, hitel, EU, szembemegy, költségvetés, választás, nyugdíj gáz, áram, felmegy, lemegy, benzinár, gázolaj, részvények, svájci frank, OTP, Bombay, robbanás, merénylet…álom…álom.
Atyaúristen! - mindjárt nyolc óra! Ugrás ki…kávé, gyógyszer, mosdó, fogkrém, kutya ki, ablak ki, hideg, köd, szekrény… mit vegyek fel? Nadrág, blúz… gyűrött, vasal, lelök, felrúg, gyorsan, gyorsan… etetés, kutyák, cicák, padlás,… brrrr… hideg, Ebéd éthordóba, átvisz… kész. Nem. Délután SZ P jön Pistához. Tálca, pohár, mogyi, bor… nincs palackozva… spájz, kiönt, beönt, lezár, hűtő, sajt, szalámi, paprika…most kész. Ehetnek.
Smink, tupir, lakk… nem szép a hajam. Meg kellett volna mosni! Persze, ha nem fekszem vissza reggel! Lusta vagyok! Fáj a torkom. C-vitamin, még kávé…
Táska, pénz, jegy. Bezár, kienged, becsuk, kutyák, futás… Jaj, a kukát le kellett volna vinni! Mindegy, marad…
Utca, dér, kopár fák, üres. Az Erzsébet szálló új betonmonstruma. Sarki kínai bezárt.
/Csúnya kis nő ült mindig a pult mögött, s egy négyéves-forma kislánnyal szkájpolt. A rosszul fűtött üzletben furcsa fejhangok, rövid dallamos szótagnyi mondatok lebegtek. Szerettem hallgatni./
Kiadó, kiadó, kiadó… Kiabálnak az ablakai. Ronda épület, le kellene bontani!
Valaha szebb lehetett, de már túl sokszor átépítették Mellette szecessziós ház, hámlik a vakolata. Ma autósbolt.
Buszmegálló. Sehol senki. A toronyórán még öt perc van indulásig.
Szemben az újságosbódé megszűnt. Az óvárosban nem olvasnak újságot? A bazársor
halódik. Virágbolt, temetkezési vállalat, Schmalzék boltja dacol még a multikkal.
Talán megújul majd a szállodával együtt.
Az utca üres. Minden villanyoszlopon giccs –karácsonyi világítás. Évről évre egyre több, egyre giccsesebb műboldogság.
Hátam mögött a Hangulat cukrászda kirakatában kitömött óriás viza. Itt fogták valaha a Dunában. Poros, szánalmas hulla a poros, mocskos üveg mögött. A telefonfülke üvegét két ember mossa. Egy kövér lompos asszony álldogál a túlsó járdán, otthonkában. Botjával ütögeti a homokos ládát. A wc-s néni levegőzik. Fölötte a ginkgófán megmaradt néhány aranysárga levél.
Észrevétlenül áll meg a busz előttem. Sziszegve nyílik az ajtó. Fellépek… máris indulunk.
Buszmeleg, pára, idegenszag. Gyorsan körülpillantok. Ablak mellett… hely nincs.
Második sor: kövér hatvanas nő, ősz, mellette a nagykabátja. - Nem jó.
Idősödő férfi, gyűrött az arca, zsíros hajú… nem.
Fiatal lány, merev tekintetű, mellette nagy táska… nem.
Ősz, göndör, szemüveges asszony, tiszta kötött mellényben… talán… de mégsem… itt az ajtó. Hátsó traktus: fiatal, ápolt fiú, könyv a kezében, alszik. Ez az. Óvatosan mellé ülök.
Kék ég, vattacukor felhők. Besüt a nap. Harsogóan zöld vetések. Itt-ott pici hófolt.
Mégiscsak tél van.
Mindenütt épülő autópályák mesterséges hegyei. Gépmonstrumok építenek valószínűtlenül pontos mértani idomokat, élük, mint a piramisoké.
A sztráda üres. Suhan a busz. „Érints meg még egyszer érzékenyen…” - a sofőr a Sláger rádiót hallgatja. A párás melegben változatos dallamokkal és hangerővel jeleznek a mobiltelefonok. Szinte percenként. Mindnyájan fontosak vagyunk.
A fiú mellettem felébred. Mocorog, forgolódik. Kinyitja a könyvét, mintha olvasna, majd felkelti az érdeklődését, hogy folyamatosan írok. Megpróbál belelesni a füzetembe. Hagyom egy kicsit, majd úgy fordulok, hogy ne lássa. Újra hagyom. Elszórakozunk. Én írok, ő olvas. Múlik az idő. Közeledünk.
Hamarosan mocorgás támad. Az idősebbek a csomagjaikat próbálják levarázsolni a magas tartópolcokról. Leesik egy - két táska. Kabátjába préseli magát a kövér nő, amint hadonászik, kis híján szájon vágja a mögötte ülőt a kabátujjával,
Fiatal lány sminket igazít: rúzs, púder. Srácok cigi után kotorásznak, zippzárok hangja zizzen a pufi dzsekiken. Mindenki az ajtó felé igyekszik, kis lökdösődés támad.
A busz sebességet vált, lassít, mindjárt megérkezünk. Tömörülés az ajtónál. Siessetek, én ráérek - gondolom, s ülve maradok.
Bocsánat le szeretnék szállni-szólal meg útitársam. Természetesen én is –mosolygok rá. Pár másodperc, és megcsap a jeges, szmogos, pesti szél.
Kellemes utazás volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése