Dédikénk 89 éves. Egyedül lakik még, de már nem tudja teljesen ellátni magát, így naponta kétszer megyek hozzá.
Amikor az ebédet viszem, még komor, mogorva, szeme homályos. Küszködik a hálóing levételével, tortúra az öltözködés, fáj neki ha fésülöm, dühös, hogy be kell vennie a gyógyszert, semmi se jó!
Ha kérdem, hogy aludt; "séhogy" a válasz, "nem adsz altatót, pedig napok óta semmit nem aludtam" - zsörtölődik.
Nem akar ebédelni "nem vagyok éhes", nem enged szellőztetni "mögfagyok ne nyisd ki az ablakot" és csak ül, mereven néz maga elé.
Azért valahogy felöltözünk, mosdunk, fésülködünk, bevesszük a gyógyszert, a levest megeszi, s visszatámolyog a szobába, az ágyra zuhan, fejét a párnába fúrja, s nem szól többet. Én ekkor jövök el tőle.
Ám este ... mintha kicserélték volna. Gyakran az asztalnál találom. jóízűen falatozza az ebéd maradékát, reszel magának almát, körtét, rászór egy zacskó vaníliáscukrot - ez a desszert.
Délutánra már elfogyott egy - két tábla csokoládé, bömböl a Muzsika TV.
Fekete szeme csillog és belevág egy valaha félbehagyott történet közepébe, s mesél, mesél, mosolyog, elmereng ...
1. este
"mer a Marisunk, nagyon piperkőc lány volt. Mit szólsz? Most is pirosítja még a száját?" Lehurrogom. Ugyan már anyukám! (Maris 98 éves, szódásüveg szemüvege van, és a lánya borotválja, mert úgy nő a szakálla), néha már a lányát sem ismeri meg.
Ő folytatja "Mindég kiharcolta, hogy anyám mögvögye a legdrágább Tokalon krémöt a patikába. Pedig tudta, hogy be köll fizetni az adót és nincs elég pénzünk. Tudod a Maris, az ulyan vót, hogy mindég égy irányba kapát. Hátta a napnak, hogy ne süsse mög az arcát, hogy szép fehér lögyön a bőre. Én möntem nappa szömbe is, én má áprilisba ulyan fekete vótam mind égy cigány. Haraguttam a Marisra, mer egy ágyba aluttunk, s mindég a tenyerembe akarta tönni az arcát, mer az jó puha. Neköm mög elzsibbadt a kezem. Ő mög panaszkodott rám anyámnak."
Jaj anyukám miket beszélsz - szólalok meg
"Miket, miket a Maris nénéd ügön hiú lány vót. A határba, amikó dógoztunk betötte a bukfenckórókat (bogáncs, ördögszekér) a szoknyája alá, hogy szépen elálljon tűle a szoknyája, ott is picös akart lönni. Ügyes keze vót! Ulyan bársonyviziklit csinált magának, hogy mindön virág külön vót ráhímözve. Máma is mögnízhetöd a kalocsai múzeumba. Azt vötte mög tűle a múzeum. Mer az a naplopó ura abbú élt, hogy a Maris eladogatta a ruháit."
Valami jót is tudsz rá mondani - kérdem.
"Értött a dinnyéhöz, ű mindég tudta melyiket kő lévönni, melyik az érött. De dógozni nem akart. Csak én tömtem a libákat anyáva, a Maris nem, mer neki mögharapta a liba az újját és nem bírt vóna hímözni. Büszke vót rá, hogy szakmári legény vötte e, pedig a sógorod az égy sémmirekellő vót. Na az egész családja emaradott, buta paraszt vót. A Maris nénéd ügön nevette, hogy jó beszótam az anyósának, akit "anyámasszonynak" köllött szólítani. Emöntem vendégségbe, oszt középre raktak égy nagy cseréptálat, abba vót valami sűrű leves, oszt mindönki abba kanalazott.
Én má akkó is finnyás vótam, inkább kimöntem az udvarra, főfordult a gyomrom. Az öreganyjuk utánam gyütt, no Véra hát gyere ögyé! Én ugyan nem öszök közös tálbú, de a Maris sé övött vóna otthun soha így. Maguknak nincs tányérjuk, mindönki beleöblögeti a száját a levesbe, én inkább éhön halok. A második fogás mákos kácsi vót. Na a mákot sosé bírta a gyomrom, hát azt se öttem. Mondom vágjanak neköm égy karéj kenyeret, oszt sós - paprikás kenyér vót az ebédöm. Fene égy csikó vagy te Véra, mondta a sógorasszony, de e né mondd otthun, hogy egy tálbú öszünk. - aér azt szégyöllte vóna anyámék előtt. A Maris mög mafla vót, nem szót sémmiér.
Engöm nem lehetött becsapni. Azér kűdött apa mindég éngöm a zsidóhoz is. Lovaskocsiva möntem Kalocsára üzemanyagér a traktorba.
A gyerökökbe (fiútestvérek) nem bízott apa! Azok az én varrógépfiókombú is loptak pénzt, cigarattára. Montam a Pistinek, ha kérsz, adok, de boldogabb vót, ha lophatott.
Az Ignác az vereködős vót. Az minden bálba összeakaszkodott valakive, pedig csöndes vót, de fene tudja. Szeretött lóháton járni, veszeködni.
A gyerökök - má úgy legénykorukba - sokszor kinn aludtak a jászolba, az istállóba. A kis házba vót a szobájuk, de égysző majdnem fölgyújtották, má füstőt a dunyha, mer az ágyba cigiztek. Osztán, ha bálbú gyüttek, vagy lányoktú, akkó az istállóba aludtak."
És mondja, mondja, én már rég nem figyelek, kapcsolgatom a TV-t, egy-egy érdekesebb résznél belekérdezek.
Néha olyan dolgokat hoz elő, amelyekről soha nem hallottam. Kislánykori életénél tart az emlékeiben. Most már tudatosan beszéltetem esténként, ebből születnek "dédi meséi".
2. este
Nem tudom mit akarnak ezök az Orbánék a Horthy- rendszerrel?
Tudják ezök a sosé dógozott politikusok, hogy éltek akkó az embörök?
Té sé tudod, lányom, pedig má 70 éves lösző.
Ott az alvégön, arra Hillye felé nagy homokdünék vótak. Abba vájtak nagy üregöket. Vót aki kideszkázta belülről, oszt az vót a lakása. Egész sor ilyen cselédlakás vót a domboldalba. Ott dógoztak a káptalanságban. Dohányt mög komlót termesztöttek. Nehéz munka vót!
Mög nagy ménta-fődek vótak ott. Érsökségi cselédök vótak ezök az embörök. Sémmijük nem vót.
Mink kulákok vótunk, de mi is dógoztunk. Pistinek mindég tarlósebös vót a lába. Meztéláb vót a rossz bakancsba, úgy szántott hetekön át, persze főtörte a cipő, a főd mög efertőzte. Neköm köllött a gennyes seböket léjódozni, mer én tanútam elsősegélyt a lányégyletbe.
Apámnak vót égypár cselédje, akik csépléskor dógoztak a gépön, de azokér egész évbe köllött fizetni az 1,8 pengőt. Mindönki szégény vót itt. Azér köllött hímözni, hogy möglögyön a pénz az adóra.
A bótos, a Cserna bácsi panaszkodott, hogy mibű éljön mög, ha a leggazdagabb család is 1/8 kg cokrot vösz a bótba! Mire elég az? Nehéz vót nekünk, lányom, nehéz.
3. este
Nekünk nagyon szép lovaink vótak! Magos erős állatok. A Csillag az olyan rafinált volt, hogy csuda. Az istálló eresze alatt apám végigfuttatta a nagyszömű fehér szőlőt. Amikor ért hatalmas fürtök lógtak rajta. A Csillag ahogy kilépött az istállóajtón már tátotta a száját, a nagy lapát fogai villogtak, s már harapta is lé az egész fürtöt, csak úgy nevetött a szöme. A Bandi, mög a másik kettő nem szerette a szőlőt. Azok a tököt szerették. A Pisti fejszéve szétvágta a nagy sárga mög ződ tököket, neköm köllött kivönni a magját, mer attú fölfúvódtak a lovak. Aztán eszkábáltak valami darálófélét, ledarálták a tököt, mögszórták polyváva, mög kórpát szórtak rá, égy kis kukoricát, oszt az vót a takarmány a lovaknak.
Mikó háború vót, a mi lovainkat behívták katonának. Vitték űket a frontra. Aszongyák, hogy ez a Csillag nagyon jó katona vót. Mindég tudta, hogy meddig köll húzni az ágyút. Nem félt a durrogástú, szép nyugodtan állt a helyén. Vót amelyik mögijedt, oszt ekezdött szaladni árkon - bokron át.
Ősszel a betakarításra a nagygazdáknak adtak segítségöt - akiknek evitték a lovait. Olyan kistermetű ruszki lovakat hoztak nekünk is, mög égy ruszki hadifoglyot. Oszt evve az embörre möntünk betakarítani a lencsét. Amikó mögraktuk a kocsit, én még akartam egy-két kévét fődobni. Az Iván intögetött, hogy elég, elég ... hát azér, mer az égyik ló, ulyan rafinált vót, ha hátranízött, oszt látta, hogy nagy a rakomány, akkó nem indult el. Hát most is így tött. Akkó az Iván csinált egy kis csóvát a lencseszárbú, möggyújtotta, a ló hasa alá tartotta, na akkó úgy mögindút, amikó égette a tűz, hogy alig bírtunk fölugrálni a kocsira.
És ilyenkor a Maris néni hol volt? - kérdezem.
Ű csak hímözött, ű ilyen munkát nem csinát.
Mondtam is anyámnak, na jó hogy nem mönt hozzá a Maris a Bicski Lajoshó! (Tudod az ulyan bamba legény vót, de ügön teccöt neki a Maris)
Találkoztunk velük az úton. A trágyás szekér tetejin vót égy dészka, azon űt az "újángyi" (fiatalasszony), oszt kocogtak ganét szórni.
Hát a mi Marisunk biztos nem űt vóna fő, a ganés szekér tetejire.
Otthun is ulyan kényös vót, nem tudott fejni sé, nem atta lé neki a tejet a tehén.
Ulyan utálatos vót a Böske, amikó beért az istálló küszöbire, rögtön odaszart. A Maris mög szaladt be, hogy én nem fejök, csupa szar a küszöb, be sé lehet mönni. Szája elé kapta a kezit, mint aki rosszú van. Én mög fogtam a vaslapátot, oszt edobtam a tehénlepényt. Na mosmá möhecc, de addigra ű má beszaladt. Hát a Maris ilyen vót ...
4. este
Én mindön lébe kanál vótam. Nem fétem sémmitű. Ha gyütt a finánc, apa má kiabát, gyere Véra!
Miért jött a finánc? - kérdeztem.
Hát ellenőrizni, hogy a traktor üzemanyagát nem rakjuk-é a lámpába, mer azt nem vót szabad. még a szomszédok lámpáit is mögnízték, nem adjuk-é el a petróleumot.
Ha eladnánk "löne anyi eszünk, hogy nem a szomszédba vinnénk" - pöntyögtem a fináncnak.
Fene égy csikó ez a Véra, mondta apámnak a finánc.
A beteg állatoktú sé undorodtam. Amikó kehes lött a kiscsikó, apa tüzes csavarra átszúrta a szügyit, én mög beledugtam a kehi-füvet, mög farkasalma-levéllel gyógyítottuk a seböt.
Hát ilyen világ vót, kislányom - mondja, s néz maga elé, s mosolyog. Ő valahol ott áll a beteg ló mellett.
A Maris az tutta kerűni a munkát, kerűte is. Az Ignác sé vót dógos. Csak részögös. Részögös Varga. Mög finnyás iszonyúan. Na az én is vótam. Finnyás. Nem tudtam inni a közös pohárbú. A parasztok tudod égy pohárbú ittak. Belemerítötték a vödörbe a füles poharat, oszt ittak.
- Na ne mondd már anyukám, hogy csak neked kellett dolgozni.
Nem kölöt, de én mög a Pisti csinátuk. Mink dógosak vótunk. Mindön rögge vittem a tejet a csarnokba. Hátamon egy kanna, kezembe kettő. A Maris nyafogott, hogy nem bírja a déréka.
A Pisti sokszó mögsajnát, oszt vót égy rossz, 100 éves férfi bicigli, oszt azon etóta a két kannát. Ha vót cukrom, attam neki érte. A Marisnak nem, de az nem is szerette a cukrot.
Neköm a szomszéd gyerökök is segítöttek tóni a dragacsot, mer nekik attam a lékváros kenyerem. 10 gyerök vót, mindég éhösek vótak. Tudod a Polyváék.
A Maris nem állt szóba velük, mer ű vót a Varga Mári! Nagyon szép lány vót. Sokka szöbb mit én. Én cigány - Panna vótam. Így hítak, mer fekete vótam.
Apa ügön szeretöt óvasni. Járt neki valami gazda-lap. Mög a zsidó, akiné az üzemanyagot vöttük előfizette neki a Tolnai világlapját.
De még az olajos újságpapírt sé vót szabad edobni, amit a hordók közé gyűrt a zsidó, hogy né zörögjenek, mer apa azt is elóvasta mindet.
Csak égy üveg vót a szömüvegjibe, oszt úgy égy szömme óvasott. - mondja bólogatva, majd élvezettel tesz a szájába egy szem málna alakú savanyú cukorkát. Látva rosszalló pillantásomat így mentegetőzik: tudod eszárad a szám, oszt ez a cukor ulyan jó sok nyálat csinál, azér öszöm.
5. este
A karácsony, az jó vót! Apa lévágott égy ágat a cédrusról, tudod, amelyik a nagyház előtt állt. Arra raktak dísznek diót mög kockacukrot, aranypapírba csomagolva.
A hátán vót égy köteg szalma, kopogott, beköszöntött. Anyám evöte tűle a "fát", apa lészórta a szalmát a földre, s közé öntött égy szakajtó diót. Mi gyerökök usgyi kerestük a diót a szalma közt. Ki hány diót talált annyi évig fog élni - mondták.
Aztán mögvacsoráztunk. Vót méz, abba mártogattunk diót, fokhagyma gerezdet, általában karácsony előtt vágtunk disznót, így aztán vót hurka kolbász káposzta.
Anyám csinált diós - mákos cukrot. (Kristálycukrot felolvasztott, belevagdalt diót, deszkára öntötte, nyers krumplival laposra egyengette, felvágta és megtekergette a csíkokat. A mákos cukor sodorva volt, újjnyi pálca alakúra, majd kitörte a fogunkat.)
Ajándék, az nem vót divat! Aztán möntünk az éjféli misére. Előtte má gyüttek az énekölők, mög mi is möntünk énekőni. Hárman - négyen összeátunk, és az ablakok alatt mögállva beköszöntünk. "Szabad-é énekőni?"- kérdöztük, majd ekeztük: Menyből az angyal ... Kyrie, kyrie kisdedecske ... A kis Jézus megszületett örvendjünk ... Két-három ének után gyütt a háziasszony, s kaptuk a diót, almát, 20 vagy 50 fillért.
6. este
Az orosz hadifoglyok szorgalmasak voltak. A szerb nem akart dolgozni. Befeküdt a borozdába, az orosz gyütt szólni, hogy megfagy a szerb. Apa odament, mondja neki mozogj, mert így megfagysz. "Megfagyni lehet, de dolgozni magyarnak nem lehet" - válaszolta.
Anyámék jól tartották őket. Minket kizavartak az istállóba, amikor ők ettek, de a ruszki Ádám mindig mondta nekem, hogy Csöre mama jót ad "kúsáty".
Az egyik hadifogolynak iszonyú gödröcskés arca volt, anyám borotválta meg, mert nem akarta, hogy csúnya, szőrös legyen. Alig tudtuk megmagyarázni, hogy a nyelvével belülről nyomja meg a gödröcske helyét, hogy ki lehessen borotválni.
Apám is volt hadifogoly Oroszországba, de vele is jók voltak. Szerencséje volt. Elég jól megtanult oroszul. Amikor apádat el akarták vinni, szólt apának a tiszt, hogy tűnjön el a Gyula, mert amikor a ruszki el akarta venni tőle a 100 pengőst, apád eltépte. De apád mindig kötekedett velük.
Akkor 3-4 hónapig a Hirsch sógor rokonai bújtatták apádat Soltvadkerten. Akkor már mindenkit elűztek a faluból.
Az Oravecz a jegyző, a Ferency az aljegyző, a Szőcs a végrehajtó, ezek mind erdélyiek voltak.
- Miért hoztak erdélyieket a faluba? - kérdem.
Nem tudom. Biztos nem vót tanult embör elég a környékben.
Pedig az Oravecz lányok nagyon buták vótak az iskolában. A Marisunk mindég avva dicseködött, hogy vajas kenyeret uzsonnázott, mer az Oravecz Lili neki adta az uzsonnáját, ha mögcsinálta a leckéjét.
Té nagyon elegáns kislány vótá! - vált hirtelen.
Varrtam neköd égy sötétkék bársonyruhát a viziklimbű, fehér kerek gallér vót rajta. Az alsómégyi suszter csinált neköd kiscipőt. Té utáltad, mer kemény vót. Fehér térdzoknit adtam rád, a nagy szőke hajadba világoskék masnit raktam, mindönki mögbámult.
Az Ottó is mondta a Manci néninek, hogy "látja anyuska! Így kell kinézni egy úrilánynak - nem úgy ahogy anyuskajáratja a húgomat".
Na a Manci néni még jobban utált éngöm ezér! Mert az Ottó a piaristákhoz járt a gimibe, az ű szava számított.
- Hát ekkor voltam én úrilány eszerint!
Következő mese
Ez az Éva itt lakik még? - kérdezi dédi váratlanul, miközben kanalazza a vasárnapi húsleves maradékát.
- Melyik Éva?
Aki mindig kiabált valamiért a lakógyűlésen, mert hogy ő a Takarékszövetkezetnél könyvelő.
Az nagy valami? - kérdeztem tőle. Én meg a hajós-homokmégyi Takarékszövetkezet vezetője voltam ... akkor elhallgatott - mondja, s mosolyog a fogatlan szájával.
Eszeget. Én türelmetlenül ficergek a széken, mennék már, de nem lehet, mert elindul a "mese".
- Csalán, ott szerettem lenni.
- Mi az a Csala én azt sem tudom - mondom unottan.
- Hát az a káptalan ...
- És mi az a káptalan?
- Mi, mi, hát a papi birtok. Az érsek az öreg kanonokokat kirakta oda, aztán azok irányították ott a munkát.
- Milyen munkát? - kérdezem.
A fiatal akácos fáit megkopasztották, drótokat kötöztek rájuk, és arra futott fel a komló. Amikor szedték, a legények felmásztak a fákra, levágták az indákat, az asszonyok, lányok meg leszedték.
Meg göbölyök voltak. Az hízott ökör. Te olyat nem is láttál. A Böske nénéd ura is ilyen göbölös vót. Pedig sovány legelők voltak Csalán, de az Örjegbe nem volt szabad legeltetni, mert az lépfenével fertőzött volt. Bizony. - mondja, s elréved a semmibe. Az arca kisímult, megfiatalodott, a szeme csillog, látszik, hogy másutt jár ... ott az Örjeg zöld füvén a sárga gólyahírek között.
Csalán túl meg a "méntafődek" voltak. A falu apraja, nagyja oda járt dolgozni. Kajári-majornak "hítták". Volt ott két sor cselédlakás. Jobbra, balra egy - egy szoba, középen nyitott konyha, az közös volt, bent kemence. Akinek ilyen nem jutott, csinált magának barlanglakást a homokdombba. Valahonnan szereztek deszkát, faoszlopot, kideszkázták, raktak már nylont is, akinek volt, hogy ne potyogjon be a homok.
Én féltem ott. Egyszer ott akartam aludni egy barátnőméknél, de féltem, este inkább hazagyalogoltam.
Meg sáfrányföldek is voltak. Az sem tudom mire volt jó! Anyám a húslevesbe néha rakott, mert otthon is volt pár bokor.
A másik irányba meg az Örjeg volt. Kigyüttek a pécsi bányától vizsgálni a talajt, s azt mondták 1500 év múlvalesz ebből a tőzegből szén. Ezért elmentek, s aztán kimérték a falusiak között a területet, amelyikből mindenki csinált magának tőzeget. Kézzel, formába kellett rakni, (téglalap alakú deszkakeretek voltak) szárítani, forgatni.
Egy idegen vállalkozó hozott egy tüzesgépet. Azzal akarta csinálni a tőzeget, de elsüllyedt a mocsárba! Hiába hozták a bivalyokat, süllyedt, süllyedt, csak a kéménye állt ki a földből.
Mosolyog, érezni, hogy szinte látja.
- Na jól van anyukám, egyél már és hadd menjek. Mindjárt újra esik. Micsoda pocsék nyár!
- Mindig is ilyen volt augusztus felé. Sietni kellett a csépléssel, mert jött a vihar, szétdobálta a kereszteket, s kihullott a sok - sok árpa. Csak úgy zöldült a tarló 1 - 2 nap múlva.
- Régi szép idők ... mosolyog ... tudod mikor csépeltek az udvarban, és átvágták a kéve kötelét, akkor is potyogott az árpa szerteszét, spricceltek a szemek. Az állatok rohantak oda, főleg a kacsák, és nyelték ahogy csak bírták ... még én is látom a sárgásfehér kacsák totyogó futását, hallom amint felemelt fejjel morzsolják, nyelik a kalászokat, szemeket.
- "Akkó vót jó, abba a boldog időbe" - mondja meggyőzően ...
Meg amikor ... jó, jó anyukám, majd holnap folytatod, muszáj mennem, hazudom ...
Vigyázz magadra, este jövök ... s elviharzok, s amint zárom az ajtót még hallom, hogy befejezi az elkezdett mondatot, hogy mi volt jó, abban a szép, régi időben.
2014. 07.28.
