Szürkehályog- műtét leírása

Szürkehályog- műtét leírása

(Ahogy a beteg érzékeli)

Hajnali öt óra van. Izgatottan ébredek. Nem sokat aludtam az éjszaka. Gyors kávéfőzés (talán nem is volna szabad innom) de magamhoz kell térni. Cuccom összepakolva, indulás.

Csípős a hajnali levegő, de szerencsére köd nincs. Autóval megyünk Szekszárdra. Rövid tévelygés után megtaláljuk a szemészetet a gyermekosztályon. Kopott épület, szocreál stílusban, szürke folyosók,ajtók, szakadt huzatú székek. Hét óra körül járunk, már vagy tíz ember üldögél a folyosón, férfiak, nők, mind öregnek tűnnek, egyesek szeme felett fehér pötty,maguk elé merednek. Csend van. Ápolónők suhannak csövekkel, zacskókkal, papírokkal.

A rendelő ajtaja nyitva, megpillantom a doktort. Szőke, vékony, ötvenes éveiben járhat, halk szavú, megnyerő modorú férfi.

Szólítanak. Maga lesz az első, mérem a vérnyomását.- mondja egy nővér, kedvesen.

Indul a futószalag. 130/80 beírva, pötty a bal szem fölé, fél Seduxen. MVM-es kórterem, üres, a bal oldali ágyat választom, nem tudatosan. Kék, elöl kötős hálóinget kapok. A vászon hűvös, kellemes, a méret nagy, kétszer körbeér, magamra tekerem, így megkötve egész csinos. Sok-sok szemcsepp következik, pupilla tágító,érzéstelenítő…folyik az arcomon. Tíz, tizenöt perc múlva megérkezik a műtős fiú. Kerekesszékbe ültet, majd tol át zeg-zugos folyosókon, ajtók nyílnak, csukódnak, döcög az ócska lift, a fiú kedvesen csacsog.

Egy vizsgáló ágyra ültetnek ,felemelt mutató ujjam hegyét kell néznem, közben egy nővér vagy orvos piros fényű műszerrel vizsgál, majd másik műszerhez ülök,állam a tartón,jobb szememmel szép, zöld tájat látok, erdősávok, mezők szabdalják a teret vízszintesen, függőlegesen.

A bal szem következik: összefüggő, homályos zöld pacát látok.

Ez a rosszabb szeme ugye? – kérdezik

Hm! A másikat is rossznak találta?  A fenébe !

A következő állomás a műtő. Kopott, szegényes, kopár. A műtősnőnek csak a szeme látszik, mosolyog, a doktor is bíztatóan néz. Túlméretezett, gyűrött, zöld sterilben vannak.

Felfekszem. Semmi izgalom nincs bennem. Kicsit talán fázom. Orrom alá csövecskét tesznek ,hogy a maszk alatt kapjak elég levegőt.- magyarázzák. Enyhén szúr, de a meginduló oxigén kellemes, mintha kissé kábítana. A doktor valami fertőtlenítővel körbetörli a szemem, simogatás, cimbalom ütőkkel, majd az arcomra tejüvegszerű műanyagot borítanak…merev, hűvös…a műanyagon ollóval lyukat vág…hahóóó…a szempillám marad…túl közel volt az olló.

Feküdjek nyugodtan, mozdulatlanul- kéri a doktor, s nyissam mindkét szemem nagyra. Nyitom. A műtendőt valamilyen eszközzel szétfeszíti. Várok.

Hirtelen éles, bántó fény hasít a pupillámba…szinte fáj. Ösztönösen becsuknám, de tudatosan meresztem a szemem. Folyamatosan cseppentenek bele, folyik le az arcomon, némelyik picit csíp.

A bemetszést egyáltalán nem érzem. A következő fázisokat sem, csak az éles fényt látom.

Halk, ciripelő hanggal működésbe lép az ultrahangos készülék.- gondolom.

Három vakítóan fehér, itt-ott kicsit csempe hasábot látok, mintha egy háromszög csúcsain lennének, recések, talán egyforma méretűek. Mi ez?

Ha kicsit feljebb nézek, vagy alájuk, akkor rózsaszínű vagy kékes fénycsóvákat látok.

A ciripelés közben mintha kisebbé válnának a hasábok, de nagyon lassan. Néha mintha elmozdulnának. Folyik a víz a szememből, most törik össze a lencsét, s mosatják ki a törmeléket. (A doktor elmondta, hogy mi fog történni, s az interneten is megnéztem egy ilyen technikájú műtétet.)

Néha nagyon erős, tompa, kellemetlen nyomást érzek, mintha ilyenkor a jobb szemem kissé megnyomnák, és akkor enyhül…de ez nem biztos.

Nem jelzek,hogy kellemetlen,ökölbe szorult kezem tudatosan ellazítom. Nem fáj, cseppentenek, jobb lett.

Kicsit lassan megy ez a tördelés! Nem bánnám, ha már kész lenne! (mint a fogorvosnál várod a fúrás végét.)

Nagyon kemény a hályog a korához képest. –mondja a doktor.

Egye meg a fene.- gondolom. Remélem össze bírja törni! Jól megdolgozik velem.

Erős a nyomás, kellemetlen, majd hirtelen pirosas fényt látok kör alakban, a fehér hasábok eltűntek.

Most vérzett be.- gondolom.

A doktor valamit kér. –talán vérzéscsillapítót?

Aztán szürke korongot látok, most vagyok teljesen vak,majd egy kisebb korong körkörösen mozog a szememben, azt vélem, a tokot tisztítja ki. Nem túl jó érzés, de nem fáj.

Most jön az összehajtogatott műanyag lencse…várok. Hirtelen megjelenik három fehér gombóc összetapadva,majd szétválik három vakítóan fehér ép hasábbá. a hasábok rovátkoltak ,háromszög alakban helyezkednek el, fényes, kékesfehér sugarak mindenütt. Érzem, hogy valami eszközzel igazgatja a doktor a lencsét..majd újabb óriási cseppentés…és kész!!!!

Kicsi gézzel leragasztják, és jön a tolókocsi. Teljesen jó a közérzetem. A műkörmösnél hosszabb és unalmasabb volt az első alkalommal- jut eszembe ez a dilis párhuzam.

Mindenki mosolyog… én is…a doktor úr délután majd mindent elmond..hallom az asszisztens hangját…és már gurulunk folyosókon, lifteken át.

Újra a szobában. Lefekszek, az adrenalin szintem csökkenni kezd, érzem, hogy jól meg van bolygatva a szemem, ég, kicsit fáj, de fel vagyok dobva, hogy túl vagyok a műtéten, komplikáció mentesen.

Megiszom a kávét, amit hoztam magammal, megeszek egy zabpelyhes sütit hozzá, bekapcsolom a tévét, magamra húzom a fertőtlenítőszagú takarót. Nagy elégedettséget érzek.

Jön a nővér, kedves, cseppent egy fél litert a szemembe…s ettől végleg elmúlik minden kellemetlen érzésem.

Körbetelefonálok mindenkit:túl vagyok, klassz volt. semmiség, s gyorsan leírom az élményeimet a katarakta műtétről.

Jaj de jó érzés túl lenni rajta! Köszönöm Rácz doktornak, és a

szemészet dolgozóinak.

Másnap reggel leveszem a kötést. Homályosa látok, majdnem rosszabb, mint műtét előtt… nem ijedek meg, tudom hogy ez átmeneti. Fekete- fehér zebracsíkokat látok, hullámosak, majd barnás- sárgára vált. s eltűnik.

Pár óra múlva rózsaszínű függöny a szemem előtt…vér???

A következő nap kékes homály, ködös, de már látom a fali óra mutatóit. a hályoggal az órát sem láttam.

Eltelik két három nap..egyre jobb, már élesebb, mint a másik szemem. A szemcsepp irritál, idegentest érzetem van tőle. Az első kontrollon még csak két sort látok, de könnyezik a szemem.

A harmadik naptól vezetek, olvasok számítógépezek is.

Eltelt két hét, ragyogóan látok, este is, vezetni nagyon jó .A műszememmel még olvasni is tudok kicsit.

Eltelt egy hónap. Ma felírják az új szemüvegem. A napfény sem zavar már, tökéletes a szemem.

Paks, 2014.dec. 8.

(Ahogy a beteg érzékeli)

Hajnali öt óra van. Izgatottan ébredek. Nem sokat aludtam az éjszaka. Gyors kávéfőzés (talán nem is volna szabad innom) de magamhoz kell térni. Cuccom összepakolva, indulás.

Csípős a hajnali levegő, de szerencsére köd nincs. Autóval megyünk Szekszárdra. Rövid tévelygés után megtaláljuk a szemészetet a gyermekosztályon. Kopott épület, szocreál stílusban, szürke folyosók,ajtók, szakadt huzatú székek. Hét óra körül járunk, már vagy tíz ember üldögél a folyosón, férfiak, nők, mind öregnek tűnnek, egyesek szeme felett fehér pötty,maguk elé merednek. Csend van. Ápolónők suhannak csövekkel, zacskókkal, papírokkal.

A rendelő ajtaja nyitva, megpillantom a doktort. Szőke, vékony, ötvenes éveiben járhat, halk szavú, megnyerő modorú férfi.

Szólítanak. Maga lesz az első, mérem a vérnyomását.- mondja egy nővér, kedvesen.

Indul a futószalag. 130/80 beírva, pötty a bal szem fölé, fél Seduxen. MVM-es kórterem, üres, a bal oldali ágyat választom, nem tudatosan. Kék, elöl kötős hálóinget kapok. A vászon hűvös, kellemes, a méret nagy, kétszer körbeér, magamra tekerem, így megkötve egész csinos. Sok-sok szemcsepp következik, pupilla tágító,érzéstelenítő…folyik az arcomon. Tíz, tizenöt perc múlva megérkezik a műtős fiú. Kerekesszékbe ültet, majd tol át zeg-zugos folyosókon, ajtók nyílnak, csukódnak, döcög az ócska lift, a fiú kedvesen csacsog.

Egy vizsgáló ágyra ültetnek ,felemelt mutató ujjam hegyét kell néznem, közben egy nővér vagy orvos piros fényű műszerrel vizsgál, majd másik műszerhez ülök,állam a tartón,jobb szememmel szép, zöld tájat látok, erdősávok, mezők szabdalják a teret vízszintesen, függőlegesen.

A bal szem következik: összefüggő, homályos zöld pacát látok.

Ez a rosszabb szeme ugye? – kérdezik

Hm! A másikat is rossznak találta?  A fenébe !

A következő állomás a műtő. Kopott, szegényes, kopár. A műtősnőnek csak a szeme látszik, mosolyog, a doktor is bíztatóan néz. Túlméretezett, gyűrött, zöld sterilben vannak.

Felfekszem. Semmi izgalom nincs bennem. Kicsit talán fázom. Orrom alá csövecskét tesznek ,hogy a maszk alatt kapjak elég levegőt.- magyarázzák. Enyhén szúr, de a meginduló oxigén kellemes, mintha kissé kábítana. A doktor valami fertőtlenítővel körbetörli a szemem, simogatás, cimbalom ütőkkel, majd az arcomra tejüvegszerű műanyagot borítanak…merev, hűvös…a műanyagon ollóval lyukat vág…hahóóó…a szempillám marad…túl közel volt az olló.

Feküdjek nyugodtan, mozdulatlanul- kéri a doktor, s nyissam mindkét szemem nagyra. Nyitom. A műtendőt valamilyen eszközzel szétfeszíti. Várok.

Hirtelen éles, bántó fény hasít a pupillámba…szinte fáj. Ösztönösen becsuknám, de tudatosan meresztem a szemem. Folyamatosan cseppentenek bele, folyik le az arcomon, némelyik picit csíp.

A bemetszést egyáltalán nem érzem. A következő fázisokat sem, csak az éles fényt látom.

Halk, ciripelő hanggal működésbe lép az ultrahangos készülék.- gondolom.

Három vakítóan fehér, itt-ott kicsit csempe hasábot látok, mintha egy háromszög csúcsain lennének, recések, talán egyforma méretűek. Mi ez?

Ha kicsit feljebb nézek, vagy alájuk, akkor rózsaszínű vagy kékes fénycsóvákat látok.

A ciripelés közben mintha kisebbé válnának a hasábok, de nagyon lassan. Néha mintha elmozdulnának. Folyik a víz a szememből, most törik össze a lencsét, s mosatják ki a törmeléket. (A doktor elmondta, hogy mi fog történni, s az interneten is megnéztem egy ilyen technikájú műtétet.)

Néha nagyon erős, tompa, kellemetlen nyomást érzek, mintha ilyenkor a jobb szemem kissé megnyomnák, és akkor enyhül…de ez nem biztos.

Nem jelzek,hogy kellemetlen,ökölbe szorult kezem tudatosan ellazítom. Nem fáj, cseppentenek, jobb lett.

Kicsit lassan megy ez a tördelés! Nem bánnám, ha már kész lenne! (mint a fogorvosnál várod a fúrás végét.)

Nagyon kemény a hályog a korához képest. –mondja a doktor.

Egye meg a fene.- gondolom. Remélem össze bírja törni! Jól megdolgozik velem.

Erős a nyomás, kellemetlen, majd hirtelen pirosas fényt látok kör alakban, a fehér hasábok eltűntek.

Most vérzett be.- gondolom.

A doktor valamit kér. –talán vérzéscsillapítót?

Aztán szürke korongot látok, most vagyok teljesen vak,majd egy kisebb korong körkörösen mozog a szememben, azt vélem, a tokot tisztítja ki. Nem túl jó érzés, de nem fáj.

Most jön az összehajtogatott műanyag lencse…várok. Hirtelen megjelenik három fehér gombóc összetapadva,majd szétválik három vakítóan fehér ép hasábbá. a hasábok rovátkoltak ,háromszög alakban helyezkednek el, fényes, kékesfehér sugarak mindenütt. Érzem, hogy valami eszközzel igazgatja a doktor a lencsét..majd újabb óriási cseppentés…és kész!!!!

Kicsi gézzel leragasztják, és jön a tolókocsi. Teljesen jó a közérzetem. A műkörmösnél hosszabb és unalmasabb volt az első alkalommal- jut eszembe ez a dilis párhuzam.

Mindenki mosolyog… én is…a doktor úr délután majd mindent elmond..hallom az asszisztens hangját…és már gurulunk folyosókon, lifteken át.

Újra a szobában. Lefekszek, az adrenalin szintem csökkenni kezd, érzem, hogy jól meg van bolygatva a szemem, ég, kicsit fáj, de fel vagyok dobva, hogy túl vagyok a műtéten, komplikáció mentesen.

Megiszom a kávét, amit hoztam magammal, megeszek egy zabpelyhes sütit hozzá, bekapcsolom a tévét, magamra húzom a fertőtlenítőszagú takarót. Nagy elégedettséget érzek.

Jön a nővér, kedves, cseppent egy fél litert a szemembe…s ettől végleg elmúlik minden kellemetlen érzésem.

Körbetelefonálok mindenkit:túl vagyok, klassz volt. semmiség, s gyorsan leírom az élményeimet a katarakta műtétről.

Jaj de jó érzés túl lenni rajta! Köszönöm Rácz doktornak, és a

szemészet dolgozóinak.

Másnap reggel leveszem a kötést. Homályosa látok, majdnem rosszabb, mint műtét előtt… nem ijedek meg, tudom hogy ez átmeneti. Fekete- fehér zebracsíkokat látok, hullámosak, majd barnás- sárgára vált. s eltűnik.

Pár óra múlva rózsaszínű függöny a szemem előtt…vér???

A következő nap kékes homály, ködös, de már látom a fali óra mutatóit. a hályoggal az órát sem láttam.

Eltelik két három nap..egyre jobb, már élesebb, mint a másik szemem. A szemcsepp irritál, idegentest érzetem van tőle. Az első kontrollon még csak két sort látok, de könnyezik a szemem.

A harmadik naptól vezetek, olvasok számítógépezek is.

Eltelt két hét, ragyogóan látok, este is, vezetni nagyon jó .A műszememmel még olvasni is tudok kicsit.

Eltelt egy hónap. Ma felírják az új szemüvegem. A napfény sem zavar már, tökéletes a szemem.

Paks, 2014.dec. 8.

A doktor elment

Olyan volt a halála, amilyen az élete. Küzdelmes, kitartó, mindent legyőző, makacsul törekvő, soha fel nem adó, utolsó percéig bizakodó.

77 évesen a második szívműtét, a rák, a tüdőáttétek, a veseleállás, a gégemetszés, a lélegeztetőgép és akarás, akarás, szenvedés, életigenlés, remény………nap az intenziv osztályon. Végig gondolni is borzalom, hát még átélni!

A kitartást, a soha fel nem adást az őseitől hozta, a Viharsarok környékéről. Makacs, dolgos, szikárlelkű parasztszülők gyereke volt, három leánytestvérével Komádiban nőtt fel. Okos , jóeszű gyerekek voltak, középiskolába adták őket, ami akkor még egyáltalán nem volt magától értetődő.

Az orvosi egyetemre eljutni pedig különösen nem számított hétköznapi dolognak. A szülők segítették, amennyire tudták, de ő sem volt rest, pincérkedéssel kereste a pénzt tankönyvekre, az életre.

Tanult, tanult, dolgozott, vidáman, ügyesen.

Kalocsán szerette meg Ilonkát, ahol gyakorló orvosként dolgozott.

Hamarosan Tiszaalpárra került körzeti orvosnak, s gyógyította a falu apraját, nagyját évtizedeken át.

Két szép, okos fiút nevelve, itt élte le az életét, amely boldog volt, szép volt, dolgos volt, érdekes volt, vidám volt, aktív volt, volt, volt, volt…..

Borzasztó a gondolat, hogy már nincs.

Nincs???

Mindjárt előlép az oszlop mögül, kiengedi öblös hangját: Hugicám! De jól nézel ki!- kurjantja, felkap a levegőbe, pördül, fordul, puszi ide , puszi oda és irány befelé, a tálcán már csillognak a kristálypoharak, a kancsóban vöröslik a sajáttermésű bor, hozza a hamvas óriási őszibarackokat , vagy a frissen szedett epret a kertjéből, vágja a hasadós dinnyét óriási szeleteket nyom a kezünkbe, és mesél, mesél, tervez…kimegyünk a tanyára, motorcsónakázunk a Tiszán, holnap nyulat lövünk, a halászcsárdában eszünk egy jó halat, este szalonnát sütünk… de jó hogy itt vagytok.- Ismételgette sokszor, sokunknak az itt ülők közül.

Itt vagyunk, de mindez már emlék. Igaz soha el nem múló.

Emlék az az életerő, amely belőle áradt. Ahogy integetett az alpári vasútállomáson, mikor hétvégeken  egyetemistaként megérkeztem, ahogy hamiskásan rám mosolygott, amikor kezembe nyomta a 100ft-ost, néha az 500-ast elutazáskor, ami egész havi ösztöndíjam ötszöröse volt.

Emlékeztek, milyen lelkesen mutogatta a kutyáit, kedves , nagy német vizslákra emlékszem, meg talán dogokra, egymást fellökve törleszkedtek a gazdihoz. Eldicsekedett a kis vadkacsákkal, amelyeket romló húsokon sajátkezűleg tenyésztett kukacokkal etetett, mert ugye kellett nekik a fehérje.- Ha megerősödnek mennek vissza a vízre –tette hozzá.

Fél négy körül, mikor még mindenki aludt, ő már a padláson matatott, rendezte a galambjait, mert galambász is volt, s mire mi felébredtünk már megjárt 

néhány tanyát, beadta az injekciókat, s hozta nekünk ágyba a kávét.

Mindig vidám volt, hahotázós, robusztus, tevékeny. Tudod hogy kell inget vasalni, hugicám? Gyere megtanítlak!. Egy ing két perc .Én csak ámultam, milyen bravúrosan tudta a vasalódeszkán húzni, forgatni az inget: gallér, kézelők, ujjak, háta ,itt vigyázz, az ujjbevarrásnál ne legyen gyűrődés,utoljára a két eleje, a gombok közt is.,na? mosolygott diadalittasan… kész.! Minden vasalásnál eszembe jut.

A RENDELŐBEN IS KEDVES, HATÁROZOTT, MAGABIZTOS VOLT. Ha nyolcvan beteg volt aznap, akkor is fürgén nyitott be a lakásba: na kész vagytok? Indulunk a tanyára. Egy-két Algopyrint bekapott….sokszor fájt a feje, de sose mondta, nem volt panaszkodós fajta- s már hetedhét országon túl jártunk a zörgős kis Trabanttal. Ezt a sort most telepítettem, kék frankos, az ott már terem, működik ám már a kemence….és permetezett,  metszett, préselt, tüzet rakott. Mindig vendég volt náluk: barátok, rokonok, szomszédok, ismerősök és terülj asztalkám.

Először vele voltam külföldön, persze Ilonkával. Trabanttal. Nagyon kevés pénzünk volt, itthonról vittük az enni innivalót. Mellettünk francia házaspár napozott. Egy nap négy- ötször fagyiztak. Mi morgolódtunk, Feri csitított bennünket, majd otthon annyit esztek amennyit akartok. Ekkor a férfi felénk indult ,majd megszólalt magyarul: elfogadják tőlem?- s nyújtotta felénk a hatalmas, olvadó fagyikölteményt. 56-os disszidens volt, francia feleséggel. Pillanatok alatt Ferit barátjának tekintette, este már a szállodájukban válogattunk Ilonkával GINETTE ruhatárából, hogy megfelelően felöltözve mehessünk velük vacsorázni. Több évtizedes barátság lett a fagyizásból,mert FERIT mindenki rögtön megszerette, francia, német, magyar.

Értelmes, szép, boldog életet élt. Cickéje mellett sose ment el egy-két cuppanós puszi nélkül, büszke volt felesége szépségére, ügyességére, imádta a fiait, mindenre megtanította őket, emlékszem már kisiskolás korukban átlőttek a lyukas kétfilléresen.

Jó vadász volt, meg jó mesélő:” tudod koma, megmozdult a bokor, csak úgy odasózok egyet, s már hozza is Dolly a fácánt. Máskor ha célzok, nem biztos hogy sikerül….amikor az a vaddisznó elfutott…” és mesél, kacag , csendül a pohár, süt a nap, s már a slag van a kezében , locsolja a kanna indikák vöröslő virágait,  én hajtattam az egész falunak- veti közbe, és a kardvirágaim, tetszik ez  a sötétbordó szín…majd kaptok a hagymájából.

Ugye milyen jó volt náluk lenni? Sose volt fáradt, sose panaszkodott. Volt kihívásod éjjel? Három. Egy már halott volt, egyet mentőre tettem, egy csúnya tályogot kivágtam az meggyógyul. Na megnézzük a Tiszát? Kicsi a víz, lehet fürödni. Vagy a Tőserdőbe menjünk? És tervezett, szervezett.

Nagyvonalú ember volt, de takarékos . A Szelidi tónál történt, ahol két nyaralót építtetett,mert míg egyiken köt a beton, ne unatkozzanak a munkások,csinálják I

a másikat. Ilonka főzött, én kuktáskodtam, a férfiak a kertben iszogattak .Három nyamvadt, fonnyadt krumpli lapult a héj között, amit lapáton vittem a kukába. Feri odapillantott, nem szólt semmit. Pár hét múlva ugyanott ülünk, s ő diadalittas arccal bevonul egy tál újkrumplival.  Na??? Mosolyog , ravaszul, hamiskásan összehúzva ferdemetszésű , zöld macskaszemét bozontosodó szemöldöke alatt…Milyen krumpli ez?-kérdezi.

-Új.-milyen lenne, mondja Ilonka. Ugyan ezt meg már honnan szedted?- teszi hozzá.

-Ez az a három fonnyadt krumpli, amit a múltkor kidobtatok a kukába!

-Atyaisten, te képes voltál kiszedni? –szörnyülködünk.

-Képes ám-bólogat sokatmondóan- és elültettem, ez lett belőle.. én nem pocsékolok! –kurjantja, s nagyot kacag. Mi meg vele.

Így él bennem. Bennünk. Erős, vidám, magabiztos, makacs, dolgos, jószívű, társaságkedvelő.

Jó orvos volt, jó férj, jó apa, jó rokon,és  jó barát volt. Volt, volt…..volt???

Van! Itt van bennünk, mindannyiunkban, akik szerettük,őrizzük emlékét és nem feledjük el őt míg csak élünk.

Különben is….. lehet, hogy mindjárt belép az ajtón,s nevetve kiáltja bele a sírós, megszeppent csendbe… hogy: ne vágjatok már ilyen keserves arcot, engem mosolyogva emlegessetek,  látlalak benneteket ,hiszen itt vagyok veletek.

Bárcsak így lehetne!!!

Tiszaalpár, 2012. március 3.